Kék hírekVállán vitte a megfújt bringát

2014. december 3., szerda
 
Vállán vitte a megfújt bringát

A 25 éves fiatalember hajnalban egy buliból tartott hazafelé amikor meglátott egy kerékpárt a Tóalj utcán. Aztán őt is meglátták a járőrök!

 

 

 

 

Kerékpár és bolti tolvajok ellen javasolnak vádemelést a hódmezővásárhelyi rendőrök.10 boltból lopott főként alkoholt, élelmiszert és piperecikkeket az a 20 éves székkutasi fiatalember, aki ellen üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt folytatott nyomozást a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság. A rendőrség megalapozott gyanúja szerint Sz. Márknak két bűncselekményben társa is volt. A 23 éves R. László feladata az volt, hogy elterelje az eladók figyelmét.

 

A 25 éves Á. Zsolt egy hódmezővásárhelyi tejfakasztó buliból tartott hazafelé október 25-én 3 óra körüli időben, amikor meglátott egy kerékpárt a Tóalj utcán. A kétkerekű hiába volt lezárva, a gyanúsított megemelte a hátsó kerekét és megindult vele hazafelé. Néhány száz méterrel később botlott bele az arra járó rendőrökbe, akiknek először össze-vissza beszélt, majd elismerte a bűncselekményt.

 

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a három gyanúsított ellen folytatott nyomozásokat befejezte, az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.

 
 
Forrás: police.hu
 

Olvassa el ezt is!

A lelkesedés nem lesz elég

A lelkesedés nem lesz elég

Első pillantásra könnyű ellenfele lesz a listavezető Vásárhelyi Kosársulinak. Az NBI/B keleti csoportjában az eddig még nyeretlen Budafok ellen lépnek pályára.
SZIN bérletet Karácsonyra

SZIN bérletet Karácsonyra

Igazi meglepetés ajándék lehet! A karácsonyi akció keretében december 31-ig nagyon kedvezményesen lehet megvásárolni a SZIN bérleteket.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.