MozaikHiperaktív vagy csak eleven?

2013. január 5., szombat
 
Hiperaktív vagy csak eleven?

Túl aktív a gyerekünk, az iskolában sem tud koncentrálni, mindenki ráhúzta a rossz gyerek jelzőt? Kérdés, hogy valóban rossz-e, vagy csak hiperaktív?

 

 

 

 

 

 

Az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitási zavar) nevű betegségről egyre többet hallunk manapság. Tegyük tisztába mi is ez pontosan, hogyan alakul ki, miként lehet kezelni és miért válnak a hiperaktív gyerekekből jó vezetők, menedzserek? Hajdu Ágnes az ADHD Magyarország alapítója, fejlesztő pedagógus volt a segítségünkre ebben a témában.

'A kutatók 2010-ben rátaláltak egy genetikai enzimre, melyek olyan genetikai variációk, amik érintettek az autizmusban és a skizofréniában is, erős bizonyítékkal igazolva, hogy az ADHD egy idegrendszeri fejlődési rendellenesség. Másképp fogalmazva, a zavarral élő gyerekek agya különbözik más gyerekekétől. A hajlam tehát öröklődhet. Ezt, ahogy a dalban is éneklik 'egy életen át kell játszani és még azon is túl” – vélekedett Hajdu Ágnes.

A szakember az OrientPress Hírügynökségnek arról is beszélt: azt, hogy valaki hiperaktív – egy kis túlzással - már az anyuka pocakjában észre lehet venni, hiszen extrém módon sokat izeg-mozog a pici. AZ ADHD 3 tünetegyüttesből (vagy ezek kevert változataiból) áll. A figyelemzavar, a hiperaktivitás és az impulzivitás. 'A diagnózis felállításához 6 hónapon keresztül, ezek megfelelő számú tünetegyüttesének jelenléte szükséges' - fűzte hozzá Hajdu. Észre lehet venni, hogy probléma van, ha fiunk, lányunk átsiklik a részletek felett, gondtalan hibákat vét, vagy úgy tűnik, hogy nem figyel, ha hozzá beszélnek - folytatta. „A hiperaktív gyereknek egyszerre nem szabad több utasítást adni. Ha azt mondjuk neki, hogy vedd le a kabátod, a cipőd, menj be a szobába és ülj le az ágyra, akkor biztos, hogy az ágyon fog ülni kabátban és cipőben. Az eltérés korai felismerésével van lehetőség a multimodális kezelésre, mely jelentősen csökkenti a fenti nehézségek kialakulásának kockázatát' – mondta a pedagógus.

'Sokszor sajnos a szülők hátránynak érzik, ha gyereküknek ilyen problémájuk van, a rossz gyerek bélyegét nem tudják lemosni róluk. Ezért fontos tudni, hogy miként kell kezelni ezt a betegséget. Egy hiperaktív gyerek körül minél több szabály van, annál jobban 'működik'. Dicsérni kell, az iskolában az első padba kell ültetni őket, és állandó megerősítést kell kapniuk. Az ADHD-s gyerekek önbecsülése nincs túl magas szinten, pedig ezek a személyek nagyon kreatívak, jó beszélőkéjük, számtalan jó tulajdonságuk van, és felnőtt korban sokukból kiváló vezető, menedzser válhat. Azonban nagyon oda kell figyelni rájuk, mert könnyen rossz irányt vehet életük a sok negatív visszajelzés miatt” - közölte Hajdu Ágnes, aki szerint rendkívül nagy hangsúlyt kell fektetni a gyerekek speciális érdeklődésének, tehetségének gondozására.

Az ADHD szervezet szakmai vezetője arról is tájékoztatott: Magyarországon nagyjából 70 ezer ilyen betegséggel küzdő gyermek él, és csupán ezek 6 százaléka jut el orvoshoz. Ez pedig problémát jelenthet, hiszen ha nem kezelik megfelelően, akár pszichés gondok is kialakulhatnak a betegeknél. Felnőtt korban gyakrabban éri őket baleset, többször váltanak munkahelyet vagy párkapcsolatot.

Az ADHD Magyarország 2006-ban alakult és az ezzel a problémával küzdő gyerekek és szüleik támogatását, megsegítését tűzte ki célul. A szervezet szolgáltatásai ingyenesek, fel lehet őket hívni és segítenek abban, hol találhatók még ezzel foglalkozó intézmények, pedagógusok, orvosok, mediátorokat küldenek, segítenek a jogi problémák megoldásában - zárta szavait a szakember.

 

Olvassa el ezt is!

Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki elcserélt autóját meg nem engedett módon követelte vissza.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan

A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan

Május 7-én este hazai pályán kezdte az NB I/B Zöld csoport 9. helyéért zajló párharcot a Vásárhelyi Kosársuli.
Pünkösdölő a Tájházban

Pünkösdölő a Tájházban

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 

És ezt már olvasta?

Sárgulás a tradíciók jegyében
Sárgulás a tradíciók jegyében Hódmezővásárhely jellegzetességéhez tartozik, hogy a Mezőgazdasági Kara hallgatói fogatos felvonulással jelképesen elbúcsúznak a várostól is.
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.