SportHiányzott az energia a győzelemhez

2022. november 5., szombat
 
Hiányzott az energia a győzelemhez

November 4-én este a tabella második helyén álló Tiszaújváros otthonában lépett pályára a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 8. fordulójában.

 

 

 

 

 

 

Slobodan Kalinic együttese sajnos csak helyenként tudott kihívója lenni a vendéglátó sárgamezes csapatnak.

 

Az U20-as meccs jó alaphangot adott a felnőttek számára (100-44-re győzött a Kosársuli, a mérkőzés legeredményesebbje a 19 pontig jutó Filak lett), és abban is bízhatott a vásárhelyi alakulat, hogy sikerül bevenni a nagyon nehezen bevehető tiszaújvárosi katlant - egyik csapat sem hangolt ugyanis jól erre a bajnokira, a Tiszaújváros egy Pénzügyőr elleni vereséggel hangolt az előző fordulóban, míg a Kosársuli kedden Bonyhádon kapott ki.


Talán picit ez is érezhető volt mindkét csapaton az első negyedben, hiszen több hibával és helyenként bevállalós játékkal fej-fej mellett haladtak. Varga Zalán triplája kezdte a meccset, majd Rákosi kettesével először a 4. percben vezetett a Tiszaújváros. A csapatkapitány Vuk Pavlovicot sérülés miatt nélkülöző, később Varga Zalán sérülése miatt is hátráltatott Kosársulinál a Varga testvérek, a hazaiaknál a korábbi szezonokból is jól ismert Rosemond jeleskedett támadásban, védekezésben viszont egyik csapat sem tudott kellően agresszív és zárt maradni. A negyed végéhez közeledve Kelemen rázta meg magát, az előny mégis a Tiszaújvárosnál volt Rosemond triplájának köszönhetően (22-19).

A második negyed pedig egyáltalán nem úgy alakult, ahogy azt a vásárhelyi csapat szerette volna, és gyakorlatilag itt úszott el a győzelem lehetősége. A Tiszaújváros rendre megtalálta a réseket a vásárhelyi védelmen, a támadójáték döcögött, a triplákat pedig csak nagyon kis százalékban sikerült kihasználni, így hiába igyekezett rotálni Slobodan Kalinic, a Tiszaújvárosnál mindig volt valaki, aki kihasználja a hibákat. A 18. percben, Okoh kettesénél először járt tíznél a hazai előny (35-25), majd ugyan Kelemen vezetésével próbált kapaszkodni a Kosársuli, ez a különbség állandósult. A szünetben 43-32 állt az eredményjelzőn.

 

A félidőt követő időszakot bánhatja igazán a Kosársuli, hiszen több lehetőség is adódott a felzárkózásra, mégsem sikerült élni vele. 48-34 után sorra puskázta el a helyzeteit az addig megrendíthetetlennek tűnő Tiszaújváros, ám 48-40-nél nem sikerül közelebb férkőzni, a kétperces gólcsendet pedig Rosemond, majd Bán hárompontosa törte meg. Mínusz tizennégynél időt kért a Kosársuli, a vagányul játszó Bősz remek perceivel sikerült is színt hozni a támadásokba, ám a negyed vége a 6-0-s szériát produkáló hazaiaké volt.

 

60-46-ról pedig nem adódott igazán lehetőség a szoros végjátékra, hiába igyekezett lendületes támadásokat végrehajtani a vásárhelyi együttes. A dobóforma a kezekben maradt, aminek következtében öt perccel a vége előtt már a húszat súrolta a különbség. Ekkor Slobodan Kalinic úgy döntött, pályára küldi egyszerre öt fiatal játékosát is, a Bősz, Knyur, Balogh, Megyesi, Karsai ötös fiatal nevűként helyt is állt, ám végül 19 ponttal, 82-63-ra nyertek a hazaiak. A meccs legeredményesebbje a 24 ponttal és 12 lepattanóval dupla-duplázó Rosemond lett.

 

NB I/B Zöld csoport, 8. forduló:

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 82-63 (22-19, 21-13, 17-14, 22-17)

Tiszaújvárosi Sportcentrum, 200 néző. Vezette: Pozsonyi, Marton, Fülöp

 

Tiszaújváros: Rosemond 24/15, Bán 11/9, Lakatos 14, Rákosi 10/6, Okoh 8
Cserék: Tanyi -, Taskó -, Orliczki 2, Molnár 9/3, Kovács 4
Vezetőedző: Lekli József

Kosársuli: Varga Á. 7, Borbáth 4, Kass 2, Bálint 13/3, Varga Z. 5/3
Cserék: Kelemen 13/3, Karsai 8, Bősz 6/6, Knyur 3/3, Megyesi 2, Balogh -, Pinnyey -
Vezetőedző: Slobodan Kalinic

Slobodan Kalinic: "Gratulálni szeretnék a Tiszaújváros csapatának, nagyon jó energiával játszottak, végig kontrollálták a mérkőzést. Rossz dobószázalékot produkáltunk sajnos a mai mérkőzésen, és nem sikerült azt az energiát hozni, ami szükséges lett volna a győzelemhez. Gratulálunk a Tiszaújvárosnak."

 

Folytatás november 11-én, pénteken hazai környezetben a Győr ellen.
 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Három vásárhelyi érintett az összevonásban

Három vásárhelyi érintett az összevonásban

Demeter Szilárd szerint: „Az alkotóházak a jövőben tényleg alkotóházakként működnek, és nem szakszervezeti üdülőként.”
Horgászokat érintő meglepő áremelések

Horgászokat érintő meglepő áremelések

A Tisza élővízére és a Mártélyi holtágra járó horgászoknak igen mélyen kell jövőre a zsebébe nyúlnuk, ha folytatni akarják hobbijukat.
Családi események Hódmezővásárhelyen

Családi események Hódmezővásárhelyen

2022. 51-52. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Amerikai kitüntetés kapott a vásárhelyi Helyőrség parancsnoka

Amerikai kitüntetés kapott a vásárhelyi Helyőrség parancsnoka

Kiemelkedő szolgálatával sokat tett az Egyesült Államok védelmi minisztériumáért, többek között a bilaterális kapcsolatok magas szinten tartásáért.

 

És ezt már olvasta?

Idén Vásárhely nem fizetett a központi alapokba
Idén Vásárhely nem fizetett a központi alapokba Hódmezővásárhelynek most sem kell, de például Mártélynak novemberben 15 milliót kell fizetnie.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Impozáns napelempark épült Vásárhely határában
Impozáns napelempark épült Vásárhely határában Ez lesz Magyarország egyik legmodernebb naperőműve, amely méretében, technológiai újításaiban és kivitelezési gyorsaságában is kiemelkedő.
 
Novemberi rendezvények a Tornyai János Múzeumban
Novemberi rendezvények a Tornyai János Múzeumban Régészet, képzőművészet, roma- és társadalomtörténet is szerepet kap a Tornyai János Múzeum novemberi programkínálatában.
 
Hódmezővásárhelyre látogatott a francia nagykövet
Hódmezővásárhelyre látogatott a francia nagykövet Többek között tárgyaltak Vallaurisról, Hódmezővásárhely testvérvárosa kapcsán arról, hogy miként lehetne élénkíteni a két város közötti kapcsolatot.
 
Vásárhelyi fodrász Shanghajban versenyezhet
Vásárhelyi fodrász Shanghajban versenyezhet

A hódmezővásárhelyi Nagypál Dóra is ott lehet jövőre Shanghajban a 48. WorldSkills versenyen, amit szakmák olimpiájaként is szokták emlegetni.

 
A végére nem meredt energia
A végére nem meredt energia Október 31-én este a sereghajtó PTE-PEAC vendégeként folytatta az NB I/B Zöld csoportját a Vásárhelyi Kosársuli.