SportHiába a jó helyezés a tabellán

2019. március 11., hétfő
 
Hiába a jó helyezés a tabellán

A dupla győzelem reményében lépett pályára vasárnap este Egerben a Vásárhelyi Kosársuli.

 

 

 

 

 

 

 

 

Mind a felnőttcsapat, mind az U20-as gárda egyértelműen esélyesnek számított a vendéglátók elleni összecsapáson, egyrészt a tabellán elfoglalt helyezés, másrészt a múlt hétvégén bemutatott harcias, jó játék végett. Bíztunk abban, hogy sikerül feledtetni a győri és újpesti vereségeket, és végre „helyére áll” a világ rendje idegenben is – sajnos nem így történt.

 

Talán Shakespeare sem szőtt annyi fordulatot drámáiba, mint amennyit a két találkozón összesen láthatott az Eszterházy Csarnok főleg egyetemistákból álló közönsége. Valósággal megjárta Tóth Tamás két alakulata a mennyet és a poklot, biztos előnyök tudatában nyeregben is érezhettük magunkat, hogy aztán a lefújás pillanatában az eredményjelző egyaránt hazai sikert mutasson.

 

A felnőttcsapat nagyszerűen kezdett a rájátszásba kerülését küzdő fehérmezesek ellen, Varga Zalán egy és Kovács József két triplája három perc alatt listavezetőhöz méltó nyitányt adott a találkozónak. A szoros védekezés és a jó támadójáték egyértelműen azt mutatta, hogy sikerül megvalósítani és az ellenfélre erőltetni a masszív Kosársuli-hengert, hisz a kilencedik percben már 18-9-es fórral mentünk.

 

Előnyünket egészen sokáig őriztük is, ugyanis a második tíz perc során a hibákkal tarkított adok-kapokból jól jöttünk ki (meg kell jegyezni, hogy a parádés napot kifogó Kovács mellett öt játékosunk volt eredményes ebben a játékrészben), majd a 35-28-as félidőt követően Molnár és Béres vezetésével már 47-33-ra, pár másodperccel később 50-36-ra vezettünk. Itt kis időre megtört a dominancia, három minutum alatt öt pontra jött fel az Eger, ám az utolsó negyedre fordulva még erre is rá tudtunk kontrázni: hét percre a végétől Varga hármasánál, 60-49-nél talán már el is könyvelhettük a győzelmet.

 

Ekkor jött a hidegzuhany: huszáros hajrába kezdtek a hazaiak, a Kosársulinál jöttek a hibák, egy 12-2-es rohammal pedig pillanatok alatt tűnt el a különbség. Az idegek harcát az Óbuda elleni meccsel ellentétben ezúttal nem mi bírtuk jobban, a 39. percben a legjobbkor vette át a vezetést az Eger, Vas Péter triplájára hazai tripla volt a válasz, Varga Imre büntetője pedig beállította a 75-72-es végeredményt.

 

NB I/B Zöld csoport, 21. forduló:

EKE Eger KOK-Vásárhelyi Kosársuli 75-72 (13-20, 15-15, 21-19, 26-18)

Eger, Eszterházy Csarnok. Vezette: Józsa, Horváth, Szilágyi
 

 

Eger: MÉSZÁROS 22/18, Máté 10/3, Kiss 3/3, Illés 13, Varga 11,
Csere: Szicsák -, Horváth 2, Veres 2, Megyes -, Papp 2, Ungi 7/3, Szatmári 3/3.
Vezetőedző: Váczi Péter

Kosársuli: Molnár 14, KOVÁCS 16/12, Varga 15/6, Bálint 4, Vas 9/6,
Csere: Perák 4, Pavlovic 2, Börcsök -, Czégel -, Béres 6, Kelemen 2, Rostás -.
Vezetőedző: Tóth Tamás

 

Váczi Péter: „Ebben a pillanatban még kapaszkodunk a nyolcba jutásért és azt gondolom, hogy ha ez nem ad lökést, hogy a listavezetőt legyőztük, akkor semmi sem. Nagyon bízok a csapatban, hogy a következő három meccsen megcsináljuk azt, hogy a felsőházba kerüljünk a rájátszásban.”

 

Tóth Tamás: „Az első negyedben sikerült a megbeszélteket megvalósítani, de a második negyedben már nem a saját ritmusunkat játszottuk. A második félidőben kétszer is elléptünk tíz ponttal, és aki alapszakaszgyőztes szeretne lenni, annak bele kell húznia innen idegenben is. A végjátékban már szerencsénk sem volt és nem használtuk okosan a faultokat sem. Gratulálok az Egernek, innen már nem a mi kezünkben van a sorsunk!”

 

Az U20-asok a zárónegyed elején még 63-51-re vezettek, innen produkált 28-2-es időszakot a házigazda – tegyük hozzá, hogy Szicsák Bence 45 ponttal és 62-es IBM-értékkel gyakorlatilag egymaga múlt felül minket.

 

A tabellákat tekintve: a felnőtteknél a Baja jobb pontarányának köszönhetően átvette a vezetést, mi a második helyet foglaljuk el, míg az Óbuda a harmadik. Az U20-as bajnokságban eldőlt, hogy vagy a 4., vagy az 5. pozícióban zárunk a március végi finist követően.

 

 

Folytatás március 14-én, csütörtökön: 18 óra 30 perckor a Kecskemétet látjuk vendégül a Hódtói Sportcsarnokban.

 
 
Forrás: Nagy Benjámin - Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ismét él és virul Vásárhely híres kézművessége

Ismét él és virul Vásárhely híres kézművessége

Sándor Istvánné és tanítványai heti rendszerességgel rececsipke bemutató foglalkozást tartanak a Németh László Városi Könyvtár olvasótermében.
Hegedűs Zoltán lett a HSZC kancellárja

Hegedűs Zoltán lett a HSZC kancellárja

Semmit nem tehet a főigazgató a kancellár nélkül, aki fölött csak a miniszter áll. A törvényjavaslat szerint ő felel az intézmények gazdálkodásáért is.
Ismét SZIN-es világ Szegeden

Ismét SZIN-es világ Szegeden

Magyarország legrégebbi és egyik legnépszerűbb könnyűzenei eseménye augusztus 26. és 29. között ismét megnyitja kapuit a szegedi Partfürdő területén.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.