Kék hírekHét évet kapott a tömegszerencsétlenség okozója

2013. április 10., szerda
 
Hét évet kapott a tömegszerencsétlenség okozója

Ítéletet hozott a Szegedi Járásbíróság M.O. román állampolgárságú vádlottal szemben 2011-ben indult büntetőügyben.

 

 

 


 

Az ítélet szerint a vádlott bűnös halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségében. Ezért őt 7 év fogházra, 7 év közúti járművezetéstől eltiltásra és 5 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte a bíróság.

A szabadságvesztés tartamába a 2011. október 30. napjától előzetes fogvatartásban töltött időt beszámította, és kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült 2,8 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.

 

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a román állampolgárságú vádlott 2011. október 30-án éjszaka 23 óra 35 perc körüli időben közlekedett kamionjával az M43-as autópályán Makó felől Szeged irányába, a pótkocsin kb. 20 tonna ágymatrac-tartó lécet szállított. A vádlott figyelmetlen vezetése miatt nem követte az út vonalvezetését és egy enyhén jobbra ívelő kanyarulatban indokolatlanul balra tartott, mely következtében áttért a belső forgalmi sávba, majd átszakította a középső elválasztó korlátot és a jobb pályatestre haladt. Itt frontálisan ütközött egy román rendszámú mikrobusszal, amely 14 utast szállított. A baleset következtében a mikrobusz 14 utasa a helyszínen életét vesztette, egy sértett pedig súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

 

A bíróság a 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető bűncselekmény miatt a büntetést az ún. középmértékből kiindulva állapította meg, melynél azonban súlyosabb büntetést szabott ki. A büntetés kiszabása során a vádlott javára értékelte büntetlen előéletét és azt, hogy maga is súlyos egészségromlást szenvedett. Terhére értékelte azonban, hogy bár a KRESZ szabály megszegése (a figyelmetlen vezetés) nem volt kirívónak tekinthető, a bekövetkezett eredmény azonban rendkívül súlyos.

 

A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője azonban fellebbezést jelentettek be elsődlegesen bizonyítottság hiányában a vádlott felmentése, másodlagosan enyhébb büntetés kiszabása érdekében, így az ítélet nem jogerős.

 

A járásbíróság úgy határozott, hogy a vádlott előzetes letartóztatásban marad a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés időtartamáig.

 
 
Forrás: Szegedi Törvényszék
 

Olvassa el ezt is!

Díjazták az agrárium legjobbjait

Díjazták az agrárium legjobbjait

Az április 26-án kezdődő XX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett díjat kedden adták át Hódmezővásárhelyen.    
Fair play díjat kapott Gyurta Dániel

Fair play díjat kapott Gyurta Dániel

Amikor az olimpia előtt Hódmezővásárhelyen edzőtáborozott  Gyurta Dániel, sem ő, sem más nem gondolta, hogy elveszíti legnagyobb ellenfelét, barátját, a norvég Alexander Dale Oent.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet

Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet

Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.