MozaikHazaira hangolva: SZIN 2021

2021. augusztus 18., szerda
 
Hazaira hangolva: SZIN 2021

Augusztus 25-én nyitja kapuit a legnagyobb hazai nyárzáró fesztivál, a Szegedi Ifjúsági Napok.

 

 

 

 

 

 

 

A SZIN idén egy nappal hosszabb lesz, viszont a tavaly meghirdetett árakon és a Tisza-parti fesztiválon láthatjuk majd a legtöbb hazai fellépőt. 
 

Halott Pénz, Majka & Curtis, a Tankcsapda, a Wellhello, Ákos, Rúzsa Magdi, a Kiscsillag, az Irie Maffia, és jön a Carson Coma és a Csaknekedkislány is. A legerősebb hazai felhozatalban lesz Zenevonat Szuperkoncert, az LGT sztárjaival. Itt lesznek tehát a nagy kedvenceink a hazai szcéna legjobbjait és megannyi feltörekvő tehetséget felvonultatva, ami az idén ötnapos fesztiválon majd’ 200 fellépőt jelent.
 

“Nagyon várjuk már azt a pillanatot, hogy fesztiválozók ezrei töltsék meg a Partfürdő területét” – meséli Kolonics Erika, a SZIN főszervezője. “Az elmúlt fesztiválnélküli időszak komoly nyomot hagyott az iparágon, a szervezőket és a fesztiváloknak bedolgozó cégeket nehéz helyzetbe hozva, olykor a létüket teljesen ellehetetlenítve. Nem beszélve a zenészekről és látogatókról, akik az élettel töltik meg a szervezők munkáját” – tette hozzá a főszervező. “Ezért is hosszabbítottuk meg a fesztivált, hogy minél több fellépőnek legyen alkalma újra színpadra állni, a fesztiválozóknak pedig hosszabb ideig tartson a várva-várt nyárzárás.”
 

Hogy a bejutás a fesztiválra majd gördülékenyebben menjen, már augusztus 19. és 22. között át lehet előre venni a karszalagot a Szegedi IH Rendezvényközpontban. Mindenki a saját karszalagját veheti át, személyi és védettségi kártya bemutatásával.
 

Megkönnyíti a fizetést a SZIN-en a Festipay fizetéses rendszer, aminek újdonsága, hogy a chippel ellátott karszalaggal is fizethetünk, ezzel is gyorsítva a sorbanállást.
 
Augusztus 20-tól letölthető lesz a SZIN hivatalos applikációja az Apple Store vagy a Google Play áruházból. A praktikus fesztiválalkalmazással a látogatók megtervezhetik az 5 nap számukra érdekes programját és egy push üzenet is értesíti majd őket a koncert kezdetéről.
 

A Szegedi ifjúsági Napok mindig is nagy hangsúlyt fektetett a környezettudatos szemléletmódra és a jótékonyságra. A büfékben egyedi grafikákkal ellátott visszaváltható, úgynevezett repoharat vásárolhatunk egyszeri 500 forintért, és majd eldönthetjük, hogy egy fesztiválemlékként magunkkal visszük vagy vissza is válthatjuk. A visszaváltás során minden pohár árából 100 Ft-al Szeged első Bohócdoktor Alapítványát, a Karitáció Alapítványt támogatják közösen a fesztiválozók és a SZIN.
 

Az ország legzsebbarátabb fesztiváljára jegyek még korlátozott számban kaphatók a szegedi IH Rendezvényközpontban illetve online a www.szin.org oldalon a jegyek menüpont alatt. A SZIN 11 év alatti látogatóknak ingyenes, de nagykorú felügyelete szükséges. A 15 évalattiak gyerekjeggyel jöhetnek a fesztiválra. A belépéshez – minden nagykorú látogatónak -  védettségi igazolvány szükséges. Bővebb információ a SZIN weboldalán, a www.szin.org oldalon.

 

Olvassa el ezt is!

Két kiállítás megnyitó a hétvégén

Két kiállítás megnyitó a hétvégén

A (fél)múlt vásárhelyi hétköznapjai címmel új időszaki kiállítás nyílik az Emlékpontban. A Tornyai János Múzeumban a száz évvel ezelőtti vitézavatásról nyílik kiállítás.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 52. hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 52. hét

Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Több száz embert megtévesztő internetes csalókat fogtak el

Több száz embert megtévesztő internetes csalókat fogtak el

Mobilházak eladása volt a csali. A rendőrök a napokban Budapesten fogták el a triót és előállították őket a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra.
Merre tartanak a vásárhelyi ingatlanárak?

Merre tartanak a vásárhelyi ingatlanárak?

A koronavírus-járvány a hazai ingatlanpiacot negatívan érintette, azonban a vártnál kevésbé rengette meg. Mi a helyzet Vásárhelyen?
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.