Kultúra, oktatásHatáron túl - Határtalanul

2014. május 13., kedd
 

Május ötödike és kilencedike között járta a Vajdaságot a Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola hetedikeseinek negyvenegy fős diákcsoportja, öt felnőtt kíséretében. A korábbi évekhez hasonlóan, ez is a Határtalanul! program finanszírozásával valósulhatott meg.

 

Fotók: Martinek Imre - Kovács Szabina

 

"Az ötnapos délvidéki kirándulásunk témájául, persze, a teljesség igénye nélkül, ezúttal is a magyar történelmi emlékhelyek körbejárását választottuk. Az első napot Szabadkán, a második napot a helyi, Stevan Sremac nevet viselő testvériskolánk diákjaival töltöttük Jártunk Péterváradon, majd a negyedik napon Torontálvásárhelyre érkeztünk, ahol a házigazdáink a helyi Moša Pijade Elemi Iskola hetedikesei voltak. A klauzálosok portyájának utolsó napját Nándorfehérvár és Versec bejárása, továbbá a Delibláti-homokpuszta érintése tette teljessé” – mondta Kovács Szabina, csoportvezető tanárnő.

 

Arról is beszélt, hogy nagyon sok gyerek számára ez az első, nemritkán az egyedüli lehetőség külföldre látogatni, más kultúrával ismerkedni. A programban részt vevő tanulók kiválasztásának kritériumai közül a hátrányos helyzet kiemelt szempont volt, továbbá számított a diákok tanulmányi teljesítménye, sporteredménye, közösségi tevékenysége.

 

A Határtalanul programban résztvevő csoportok, - szokás szerint - Hódmezővásárhely és környékének nevezetességeiből készítenek prezentációkat, készülnek egy-egy irodalmi, zenei bemutatóval.

 

Olvassa el ezt is!

A Koktélok újra drámáznak

A Koktélok újra drámáznak

A Koktél Kultúr Kársulat május 17-én a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban ismét műsorra tűzi Guy Foissy egyfelvonásos drámáit.
Attila király aranya Vásárhelyen

Attila király aranya Vásárhelyen

Nem túlzás azt feltételezni, hogy a szikáncsi aranylelet a hunok királyának kincsestárából származik. Ez is a témája lesz egy izgalmas előadásnak!
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.