SportHárom vásárhelyi diák a díjazottak között

2023. június 13., kedd
 
Három vásárhelyi diák a díjazottak között

A napokban díjátadó ünnepség keretében jutalmazta a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága az iskolában és a sportban is kiemelkedő eredményeket elérő diákokat a Stefánia Palotában.

 

 

 


A Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat évtizedes múltra tekint vissza, de idén fordult elő először, hogy az 5-8. évfolyamos és a 9-13. évfolyamos tanulók külön kategóriában nyújthatták be jelentkezésüket.

A fiatalabbak a Magyarország jó tanulója, jó sportolója, az idősebbek a Magyarország tehetsége pályázaton indulhattak, előbbit 939, utóbbit 248 diák érdemelte ki. Az 5-8. évfolyamos tanulók a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázatán azok indulhattak, akik legalább 4,8-as tanulmányi eredményt értek el.

 

Az idén díjazottak között három hódmezővásárhelyi diák van.

Mérai Janka (Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolája, NISC-HSÚVC),

Nagy Olivér Szabolcs (Szent István Általános Iskola, NICS-HSÚVC),

Tószegi Ferenc (Szent István Általános Iskola, Boxing Gym Vásárhely),

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Múzeumok Éjszakája Hódmezővásárhelyen

Múzeumok Éjszakája Hódmezővásárhelyen

Öt helyszínen 16 kiállítás és program Szent Iván éjjelén.18 év alattiaknak, nyugdíjasoknak és Vásárhely Kártya-tulajdonosoknak díjtalan; a a „felnőtt” sétálójegy ezer forintba kerül.
10 éve hunyt el a legendás Aranycsapat kapusa - személyes emlékezés

10 éve hunyt el a legendás Aranycsapat kapusa - személyes emlékezés

Emlékezés más szemmel, Fekete Párduc, vagyis Grosics Gyula és a Vásárhelyi Hírek főszerkesztőjének személyes barátsága okán.
Egyhetes országos ellenőrzés

Egyhetes országos ellenőrzés

A rendőrség országosan ellenőrzi a járművezetőket június 14. és 20. között. Júliusban és augusztusban is lesznek "tematikus" rendőrségi ellenőrzések.
Megkezdődött a kullancsszezon

Megkezdődött a kullancsszezon

Ne tévesszen meg senkit, hogy a híradások szinte mindig a hazai viszonyokkal foglalkoznak. A kullancsok megtalálhatók Közép-Európa összes országában. Térképpel!
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.