Kultúra, oktatásHamarosan itt a szóbeli érettségi

2014. október 30., csütörtök
 
Hamarosan itt a szóbeli érettségi

Október 27-én befejeződtek az őszi érettségi írásbeli vizsgák. A tanév rendjében meghatározott 10 nap alatt 122 vizsgahelyszínen mintegy nyolcezer fő több mint 10 ezer írásbeli vizsgájára került sor.

 

 

 


Egy idén január 1-jétől hatályos kormányrendelet változásai alapján az őszi vizsgaidőszakban a továbbiakban előrehozott érettségi vizsgát nem lehet tenni és a szintemelő vizsgák lehetősége is — az egyéb feltételek megléte esetén — az informatika és az idegen nyelv vizsgatárgyakra korlátozódik.

Az érettségi vizsgára jelentkezők száma e miatt jelentősen, így például Csongrád Megyében a tavalyihoz képest a felére csökkent. Összesen 565 diák vágott neki az őszi érettséginek.

 

A Vásárhelyi Hírek által a Kormányhivataltól kikért adatok alapján, a hódmezővásárhelyi középiskolások középszinten 74 -en, valamint 28 -an emelt szinten (valamennyien angol nyelvből) érettségiznek.

 

A jelentkezők ebben a vizsgaidőszakban – a megfelelő feltételek megléte esetén – 6 vizsgafajta, azaz a rendes, a szintemelő, a kiegészítő, az ismétlő, a pótló és a javító érettségi letételével élhetnek.
Az őszi vizsgaidőszakban a vizsgafajtákon belül a legnagyobb számban javító érettségi vizsgák letételére kerül sor (3500 vizsga, 35 százalék). Jelentős még a rendes érettségi vizsgák száma, ez több mint 2800 (28 százalék) érettségi vizsga letételét jelenti. A szintemelő vizsgák száma több mint 1700 (18 százalék), az ismétlő érettségi vizsgák aránya 14 százalék, a kiegészítő érettségi vizsgáké 4 százalék, a pótló vizsgáké pedig 1 százalék.

Október 28-án 14 órától már mind a 217 vizsgaanyag (feladatlapok, javítási-értékelési útmutatók, egyéb elektronikus anyagok) megtekinthető az oktatas.hu honlapon.

A vizsgadolgozatok kijavítása után a vizsgázók a vizsgaszervező iskolában megtekinthetik vizsgadolgozataikat és – amennyiben úgy találják, hogy az elbírálás nem a javítási-értékelési útmutató szerint történt – észrevételt tehetnek a javítással kapcsolatban. Az emelt szintű dolgozatok megtekintésének dátuma országosan egységes: 2014. november 3-a. A középszintű dolgozatok megtekintési ideje a vizsgaszervező iskola döntésétől függően ettől eltérhet.
Azok a vizsgázók, akik közvetlenül a vizsgaszervező kormányhivatalok valamelyikénél jelentkeztek az érettségire, a vizsgabehívójukról, illetve az OH honlapjáról tudhatják meg, hol tekinthetik meg a kijavított vizsgadolgozataikat. A megtekintés időpontja számukra – a vizsga szintjétől függetlenül – szintén 2014. november 3-a.

Az érettségi vizsgák következő szakasza, az emelt szintű szóbeli vizsgák időszaka november 6. és 10. között lesz
Az emelt szintű szóbeliket követően, november 17-től 22-ig kerül majd sor a középszintű szóbeli vizsgákra.
 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi hegedűs kislány álmai

A vásárhelyi hegedűs kislány álmai

"Azt kívánnám, hogy gyógyuljak meg, de mivel ezt tudom, hogy nem következhet be, így inkább, hogy a továbbiakban tudjam folytatni a zenei pályámat."
Győzni akarunk és ezért mindent elkövetünk

Győzni akarunk és ezért mindent elkövetünk

Utasi Gábor: Remélem visszavágunk a nyári felkészülési tornán tőlük elszenvedett vereségért. A Hepp Kupában pedig szeretnénk minimum a négyes döntőig jutni.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.