SportGyőzni akarunk és ezért mindent elkövetünk

2014. október 29., szerda
 
Győzni akarunk és ezért mindent elkövetünk

Bár nem lesz bajnoki forduló, ezen a héten sem pihenhet a Vásárhelyi Kosársuli. Az NBI B csoport keleti listavezetője csütörtökön a Békési SzSK otthonában játszik Hepp Kupa mérkőzést.

 

Fotó: Damó Adrienn (VH© )

 

 

A kék-sárgák nem vehetik félvállról a találkozót, mivel tavaly éppen az akkor még NBII-es viharsarkiak ütötték ki őket a sorozatból. Az esélyekről és az eddigi szereplésről Utasi Gábor másodedzővel beszélgettünk.

 

 - Jól indult a szezon, eddig mind a négy tétmeccset megnyerték. Kimondva ez könnyűnek is tűnhetne, mennyire volt nehéz a dolguk?

 

 - A bajnokság elején csak tippelgettünk, hogy az ellenfelek milyenek lehetnek. A négy viszonylag sima győzelem után úgy tűnik jól sikerült a felkészülés az idei szezonra. Azért nem volt könnyű dolgunk, de az edzéseken elvégzett kemény munka meghozta a gyümölcsét.

 

  - Mi lehet az eddigi győzelmek titka? Volt azért egy-két feszült hangulatú összecsapás...

 

 - Minden mérkőzésnek vannak nehéz pillanatai, de mindig meg tudtunk újulni. Az Eger elleni hazai sikerben az 500 néző hatodik emberként volt mellettünk a pályán. Remélem a november 9-én vasárnap a Szolnok ellen sem hiányoznak majd a Hódtói Sportcsarnokban!

 

 - Többen jól teljesítettek eddig, az Óbuda ellen például a cserék vitték a prímet (több mint 50 pontot hoztak össze). Ez kulcskérdés lehet a Békés ellen?

 

 - A jelenlegi keretünkben jó összetételű, elég nagy rotációs lehetőségeink vannak. Jó elegye vagyunk a fiatalos lendületnek és a rutinnak. Elek Andrásnak számtalan variációt vethet be.

 

 - A legtöbb gárda nem értékelik sokra ezt a sorozatot. Mi a jelentősége egy ilyen megmérettetésnek, mint ez a mostani?

 

 - Nem gondolom hogy a Békés elleni ütközetnek kiemeltebb szerepe lenne, mint bármely másiknak. Csütörtökön úgy megyünk ki a pályára, hogy győzni akarunk és ezért mindent elkövetünk. Remélem visszavágunk a nyári felkészülési tornán tőlük elszenvedett vereségért. A Hepp Kupában pedig szeretnénk minimum a négyes döntőig jutni.

 
 
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Vászonra álmodott világok

Vászonra álmodott világok

Tizenkét festőművész alkot együtt a hónap végéig Hódmezővásárhelyen, a XVI. Vásárhelyi Képzőművészeti Szimpóziumon.
Nem segített a hazai pálya sem

Nem segített a hazai pálya sem

Csalódást keltő játékkal a HLKC újabb vereséget szenvedett az NBII Dél-Kelet csoport Felnőtt Női Kézilabda bajnokságban, ezúttal hazai pályán.
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.