Kék hírekHamar meglett mindkét vásárhelyi lopás tettese

2017. február 14., kedd
 
Hamar meglett mindkét vásárhelyi lopás tettese

Mindkét eset tanulságul szolgál a Rendőrség szerint: megelőzése érdekében érdemes riasztórendszert vagy mozgásérzékelő lámpákat felszereltetni a kertben vagy az udvarban. Illetve könnyen bűncselekmény áldozatává válhat, aki vásárlás közben kabátját, táskáját, pénztárcáját a bevásárlókocsiban, a kosárban, vagy a pulton őrizetlenül hagyja. 

 

 

 

 

 

Lopás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy hódmezővásárhelyi férfi ellen, aki február 11-én, valamivel 3 óra előtt bemászott egy vásárhelyi ház udvarára, majd a bejárati ajtón át bement. A folyosón levő fogasról leemelte a kabátokat és a táskát a személyes iratokkal együtt, majd távozott.

A rendőrök néhány órán belül megállapították, hogy a cselekmény elkövetésével egy 21 éves helybeli férfi gyanúsítható megalapozottan. Ellene lopás vétsége miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.

 

Január 26-án 11 óra 30 perckor a Holló utcai vegyesboltban egy vásárló a pulton felejtett pénztárcáját, amit egy helybéli férfi eltulajdonított. A pénztárcában a személyes iratok és bankkártya mellett 15 ezer forint készpénz is volt.

A nyomozás során rendőrség az üzlet biztonsági kameráját is átnézte, majd megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 51 éves helybéli férfi gyanúsítható megalapozottan. Őt február 10-én a vásárhelyi rendőrök elfogták, tőle a pénztárcát, a személyes iratokkal és a bankkártyával lefoglalták. Ellene lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Szezonkezdés döntetlennel

Szezonkezdés döntetlennel

A HLKC számára a február 12-én indult szezon első meccse sem hozott áttörést. Az előző szezon vereségei után idegenben egy döntetlent könyvelhettek el.
A vásárhelyi lánglovagok új paripája

A vásárhelyi lánglovagok új paripája

Négy évvel ezelőtt az elsők között kaptak az új fejlesztésű autóból. Most egy tovább korszerűsített fecskendős kocsival vehetik fel a harcot a tűz ellen. Képekkel és videóval.
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban

Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban

A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

Elítélték a vásárhelyi szurkálót
Elítélték a vásárhelyi szurkálót Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 
Útrekonstrukció Vásárhelyen
Útrekonstrukció Vásárhelyen Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.