KözéletHadisír-gondozás Hódmezővásárhelyen

2012. október 27., szombat
 
Hadisír-gondozás Hódmezővásárhelyen

Megkezdődött a Kincses temető Hősi parcellájában található I. és II. világháborúban elesett katonák fejfáinak felújítása, illetve a terület eredeti állapotának visszaállítása.

 

 

 

 


 A mostani munkálatokat egy megbeszélés előzte meg az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Zrínyi Miklós laktanyájában, amelyen részt vett, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város képviselője; Huszár Ferenc alezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár megbízott parancsnok-helyettese; Maruzs Roland őrnagy, a Honvédelmi Minisztérium Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó osztály osztályvezető helyettese; Vajtay László zászlós, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Szegedi Toborzóirodájának képviselője, valamint Surányi Zsolt és Nagy László főtörzsőrmesterek, akik a Bocskai dandár részéről eddig a hódmezővásárhelyi hadisír-gondozással foglalkoztak.

 

A Hősi parcellából hiányzik mintegy 45 fejfa, amelyek egykori elhelyezkedése már pontosan ismert, így azokat – a korhű másolat elkészítését követően - az eredeti helyükre tudják visszahelyezni. Halottak napja alkalmából a temetőben lévő fejfákon - a megtisztítást követően - a betűket újrafestik és a kisebb felújítási munkálatokat is elvégezik.

A hadisírok gondozásában érintettek távolabbi célja: a Hősi parcellában elhelyezett összes fejfát 2013 májusának utolsó vasárnapján - a Hősök napján - ünnepélyes keretek között felavatni.

 
 
Forrás: MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Indul a buli

Indul a buli

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 
Jelentős összegből megújulhat a belváros
Jelentős összegből megújulhat a belváros A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.