SportGyőzött a HFC a SZEOL ellen

2018. március 27., kedd
 
Győzött a HFC a SZEOL ellen

Rácz Dezső góljával és nagy küzdéssel három ponttal gazdagodott a Hódmezővásárhelyi FC a szomszédvári csörtén.

 

 

(Fotó:DM)

 

 


Komoly küzdelmet hozott a HFC – SZEOL SC NB III-as bajnoki mérkőzés múlt vasárnap. Az első komoly lehetőség a vendégek előtt adódott. Péter Antal gólt szerzett, azonban az asszisztens jelzése szerint lesen volt, így a Vásárhely megúszta a gyorsan bekapott gólt.

 

A veszélyes helyzet úgy tűnt ébresztő jelleggel hatott a csapatra, hiszen a folytatásban javarészt a mezőnyben folyt a játék. Ezt követően mindkét csapatnál a széleken igyekeztek erőltetni a játékot, aminek eredményeként egy-egy elfutás és beadás is benne volt a játékban, ezek azonban komoly veszélyt nem jelentettek egyik kapura sem.

A játékrész legnagyobb helyzete a hajrára maradt. Lévai Norbert tudott a védők szorításában középre adni, Tomisic Stefan pedig a kapu felé továbbította a játékszert, Bordásnak nagyot kell nyújtóznia, de sikerrel járt.

 

A fordulás után is maradt a játék képe a korábban tapasztalt, jó esély volt arra, hogy egyetlen gól dönthet majd a találkozón. A jég a 69. percben történt meg, Koncz Adrián az alapvonalig sprintelt, hogy labdát szerezzen és neki lett igaza. Ráadásul nem csak a védőt, hanem a kaput elhagyó Prokop Rotislavot is befűzte, középre passzolt, ahol Rácz Dezső érkezett menetrendszerűen. A befejezésben pedig nem volt hiba, vezetéshez jutott a HFC.

 

Ezt követően igyekezett magasabb fokozatra kapcsolni a SZEOL, aminek lett is eredménye, veszélyesebbek lettek a támadások, Grünvald járt legközelebb az egyenlítéshez, de próbálkozása is csak a kapu közelébe jutott. A hátralévő bő 20 percet küzdősen, de kivédekezte a HFC, ami végül három nagyon fontos egységet ért a gárda számára.

 

NB III Közép csoport, 20. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – SZEOL SC 1-0 (0-0)

 

HFC: Bordás, Füredi, Szilágyi, Koncz, Pataki, Szántó, Kökény, Szabó M., Prasler, Rácz, Varga
Cserék: Filipánics, Tóth, Benke, Szabó D., Mátó, Gyüre, Bartyik N.
Vezetőedző: Szűcs Róbert

SZEOL: Prokop, Rácz, Grünvald, Lévai, Beretka, Tomisic, Ondrejó, Forró, Kéri, Maksimovic, Péter
Cserék: Kormányos, Rabatin, Buzási, Gönczö, Benkő, Leindler
Vezetőedző: Siha Zsolt

Gólszerző: Rácz Dezső (69.)

 
 
Forrás: hfc1912
 

Olvassa el ezt is!

Harmadik tavaszi meccsét is megnyerte a HFC II.

Harmadik tavaszi meccsét is megnyerte a HFC II.

Továbbrobog a HFC II. a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban. A pakliban egy még ennél is nagyobb gólszámú meccs is benne volt.
Nyúl-stopot kérnek a vásárhelyi állatvédők

Nyúl-stopot kérnek a vásárhelyi állatvédők

Csak akkor vegyünk nyulat húsvétra, ha hosszú távon szeretnénk elkötelezni magunkat. Megfelelő körülmények között 6-10 évet is élhet.

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.