Kék hírekGyorsaság - teljes siker

2014. július 24., csütörtök
 
Gyorsaság - teljes siker

A nyitott kapun keresztül surrant be a 36 éve vásárhelyi O. Gábor és elemelt egy pénztárcát. 10 perccel később már kattant a bilincs.

 

 

 

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába július 23-án délután 4 órakor érkezett bejelentés arról, hogy a hódmezővásárhelyi Dózsa György utcából elloptak egy pénztárcát. A sértett elmondta, hogy az ismeretlen tettes a nyitott kapun keresztül ment be egy családi házba, majd az ott lévő gázóraszekrény tetején hagyott pénztárcát elemelte.

A helyszínre irányított járőrök a személyleírás alapján 10 percen belül a Lévai utcában elfogták O. Gábort. A 36 éves helybeli férfi kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését.

 

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette. Várhatóan gyorsított eljárásban bíróság elé áll.

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Fogd meg a gombod, ha kéményseprőt látsz, szerencsét találsz

Fogd meg a gombod, ha kéményseprőt látsz, szerencsét találsz

A címbeli babonáról kicsit másképpen vélekednek azok a károsultak, akik bedőltek a 31 éves hódmezővásárhelyi V. Imre álöltözékének.
Át kell állni a keresett szakmákra

Át kell állni a keresett szakmákra

Jövő ilyenkor már a Nemzetgazdasági Minisztérium fennhatósága alá kerülhet a Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző három iskolája.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Több, mint 40 előadó

Több, mint 40 előadó

Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát