KözéletGenersich díjat kap Hódmezővásárhely

2010. november 5., péntek
 
Genersich díjat kap Hódmezővásárhely

November 6-án, szombaton délelőtt ünnepélyes keretek között, Budapesten adják át a díjat, a határon túli magyarság sorsára mindig érzékeny városunknak.    

 

Korának nemzetközi mércével mérve is kimagasló tudósa és oktatója volt, valamint a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd rendes tagjává választotta Genersich Antalt, aki 1842-ben született Nagyszombaton. 1865-ben avatták orvosdoktorrá. A magyar egészségügyben a kor legnagyobb szaktekintélyének számított. Elhívatottságát követte fia is, aki szintén neves orvos volt, a hódmezővásárhelyi kórház igazgatójaként városunkban is tevékenykedett. 1872-ben felállított Kolozsvári Egyetemen a kórbonctan tanára lett és létrehozta a Kórbonctani Intézetet. 1895-től a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Kórbonctani Tanszékére kapott meghívást. Nevét beírta a honi egészségügy nagyságai közé. Kolozsvárott hunyt el 1918-ban. A család sírhelye a Házsongárdi Temetőben van, (képünkön) amelynek felújításához városunk is hozzájárult. Genersich Antal emlékének ápolására 1991-ben Budapesten létrehozott Genersich Alapítvány Kuratóriuma idén az egészségügyben kimagasló teljesítményt nyújtó személyek mellett, Hódmezővásárhelynek ítélte a díjat, amelyet holnap délelőtt 10 órakor Dr. Grezsa István önkormányzati képviselő és Dr. Berényi Károly  a határon túli ügyek tanácsnoka vesz át a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen.

 

Olvassa el ezt is!

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.