KözéletGaudete - örvendjetek!

2014. december 14., vasárnap
 
Gaudete - örvendjetek!

Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnapon Makó főterén is meggyújtották a város harmadik adventi gyertyáját, a liturgia szerint a két viola színű után a rózsaszínt.

 

 

 

A makóiak gondolatokat hallottak a karácsonyról: Baloghné Vass Katalin a Makói Civil Szervezetek Szövetségének elnökétől és Kisbodri Gábortól a Hanki-Ker Kft. ügyvezető igazgatójától.

A gyertyagyújtás hangulatát  a makói Kálvin Téri Református Általános Iskola kórusa, valamint az Írisz Táncegyüttes előadása erősítette. Imádságot mondott  Kondrát Zoltán a Belvárosi Református Egyház lelkésze. 

 

Mint sok más településen, Hódmezővásárhelyen is meggyújtották a harmadik gyertyát. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtt felállított adventi koszorú  gyertyáját Molnárné Kecskeméti Rita önkormányzati képviselő és Bán Csaba református lelkész gyújtotta meg, majd a lelkész adventi imát mondott. A gyertyagyújtás meghitt perceit Bethlen Gábor Református Gimnázium kórusának műsora emelte. Vezényelt: Csorba Emese.

 

Az adventi koszorút az észak-német területeken, főleg protestáns környezetben készítették századunk elején. Majd Ausztriában is népszerűvé vált, a katolikus lakosság körében is. Magyarországon főleg a második világháborút követő időben vált szokásossá, templomokban, középületekben, otthonokban adventi koszorút a csillárra függeszteni. Különös izgalma az adventi vasárnapoknak: először egy, majd két, három, végül négy gyertya gyulladhat meg rajta.

A koszorún három szín dominál: a zöld, amely a termést, a piros, amely az életet, és a sárga vagy az arany, amely a fényt szimbolizálja.

A gyertyák színe katolikus körökben egy rózsaszín kivételével lila, a hagyománytisztelőknél a karácsony előtti vasárnapok liturgikus színeiben jelennek meg. Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, szeretet, öröm.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Az esküvel egy életre elkötelezték magukat

Az esküvel egy életre elkötelezték magukat

Parancsnokaik, szüleik, hozzátartozóik előtt 78 szerződéses katona tett ünnepélyes esküt Hódmezővásárhelyen. Egy részük a Vásárhelyi Helyőrséget erősíti. Képekkel!
Kiadós tüntetéshullám vasárnaptól

Kiadós tüntetéshullám vasárnaptól

Időben el kell majd indulnia Hódmezővásárhelyről illetve Szegedről annak, aki hétfőn autózik a 47-es úton, félpályás útlezárás lesz. Pesten sem lesz könnyű vasárnap és kedden.

Ismét elmaradt a győzelem

Ismét elmaradt a győzelem

A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása

Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása

Mintegy kétszáz alkotást felvonultató kiállítás nyílt szombaton az Alföldi Galériában és Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.