KözéletAz esküvel egy életre elkötelezték magukat

2014. december 14., vasárnap
 

Parancsnokaik, szüleik, hozzátartozóik előtt 78 szerződéses katona tett ünnepélyes esküt Hódmezővásárhelyen. Egy részük a Vásárhelyi Helyőrséget erősíti.  

 

 

 

 

„Az esküt tevő katonák, csatlakozva a Magyar Honvédség nagy családjához, egy nagyon szép, állandó megmérettetéssel járó életpályát választottak maguknak” – mondta dr. Böröndi Gábor dandártábornok Hódmezővásárhelyen, december 12-én, pénteken.

 

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke az elmúlt hónapok alapkiképzése után sikeres záróvizsgát tett 78 szerződéses katona ünnepélyes eskütételén mondott ünnepi beszédet a Zrínyi Miklós laktanyában.


„Rang és dicsőség a Bocskai-dandár kiképzésén való részvétel. Teljes értékű katonái lettek a Magyar Honvédségnek a nemrég még civilben járó, most esküt tevők. Támogatást, kiképzést és felkészítést kaptak az ország határainak védelmére és a békefenntartói feladatok ellátására egyaránt. Az esküvel egy életre elkötelezték magukat” − fogalmazott Böröndi Gábor dandártábornok.


Az eskü szövegét – a kiképzést legjobban teljesítők kitüntetéseként – az altiszti pályára készülő, 31 éves, egri születésű Hosszú Ferenc István közkatona mondhatta elő.

A szerződéses katonai pályát ezen ünnepi esküvel elkezdők többsége közkatonaként kezdi meg szolgálatát, de hárman már pályakezdő tisztként, nyolcan pedig pályakezdő altisztként kerülnek a Magyar Honvédség alakulataihoz.


A most esküt tett katonák többsége már a bevonuláskor konkrét elképzeléssel vágott neki a katonai pályának. A hódmezővásárhelyi Kiss Georgina is tudta, hogy melyik szakterületen dolgozna szívesen. A 33 éves, háromgyermekes anyuka logisztikai területen szeretne szolgálni a Magyar Honvédségben.

A 2014 szeptemberében indult alapkiképzés során az újonc katonák megszerezték azokat az ismereteket, amelyek szükségesek a kisalegységbe való beilleszkedéshez és a csapatoknál történő kötelékkiképzés megkezdéséhez.

 

Olvassa el ezt is!

Nyolc nyert meccsel az élen

Nyolc nyert meccsel az élen

A harmadik helyezett Tiszaújváros otthonában sem szakadt meg a Vásárhelyi Kosársuli győzelmi sorozata. A kék-sárgák a tabella élén állnak az NBI B csoportban.
Egyre több áldozatot szed a látnokzsálya

Egyre több áldozatot szed a látnokzsálya

Nagyobb dózisban hallucinációkat de akár eszméletzavart okozhat. A Hódmezővásárhelyi Corvin Mátyás Szakképzőbe az elmúlt hetekben több alkalommal is mentőt kellett hívni
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026

Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026

Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.
 

És ezt már olvasta?

A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.