KözéletKiadós tüntetéshullám vasárnaptól

2014. december 13., szombat
 
Kiadós tüntetéshullám vasárnaptól

Időben el kell majd indulnia Hódmezővásárhelyről illetve Szegedről annak, aki hétfőn autózik a 47-es úton, mert a LIGA Szakszervezetek az út mindkét irányban forgalomlassító tüntetést tartanak. Az LIGA által megadott hely a 216-os kilométerszelvény.

 

 


Ezen kívül az országban még legalább 60 helyszínen tartanak félpályás útlezárást, ám ez a szám folyamatosan bővül és csak hétfőn reggel alakul ki véglegesen.

Ez persze csak az egyik a következő napok tüntetéshullámában, mert minden bizonnyal ismét tízezrek mozdulnak a vasárnap kezdődő újabb demonstrációkra - melyeket a jövő évi központi költségvetés elfogadásához időzítettek. Ezeket három egymást követő napon tartják.

A sort a „dühös magyarok” kezdik, akik vasárnap délután 3-tól az Akadémia Széchenyi téri épülete előtt gyülekeznek, majd átvonulnak a Parlament elé.

Hétfőn az ország legalább 60 pontján tartanak félpályás útlezárást a LIGA Szakszervezetek. Érdemes megjegyezni, hogy a hétfői megmozdulást a szakszervezetek világszövetsége is támogatja. 

Keddre várható a harmadik hullám, a „Nincs hova hátrálnunk” tüntetés-sorozatot jelen állás szerint 13 magyar - köztük Szegeden - és 6 külföldi városban tartják meg. Ezek közül várhatóan a legnagyobb Budapesten lesz, amely 18 órakor kezdődik a belvárosban a József nádor téren.

A facebook oldalon olvasható felhívás szerint a keddi tüntetés mottója: „mutassuk meg közösen, hogy nem hagyjuk, hogy tovább folytassák az ámokfutást! Nincs hova hátrálnunk!”

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nyolc nyert meccsel az élen

Nyolc nyert meccsel az élen

A harmadik helyezett Tiszaújváros otthonában sem szakadt meg a Vásárhelyi Kosársuli győzelmi sorozata. A kék-sárgák a tabella élén állnak az NBI B csoportban.
Nem díjazott útdíj

Nem díjazott útdíj

Egy nap alatt kiderült, egyáltalán nem csak az M0-s, hanem a sztrádák valamennyi, ma még díjmentesen használható városi elkerülő szakaszát is fizetőssé teszik.
Megszerezte első idegenbeli sikerét

Megszerezte első idegenbeli sikerét

Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026

Vásárhelyi Művészeti Díj 2026

Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.
 
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.