Kultúra, oktatásFúvószene a köbön

2014. szeptember 7., vasárnap
 
Fúvószene a köbön

Szeptember 21-én, vasárnap délután ismét katonazenétől lesz hangos Hódmezővásárhely belvárosa; ekkor rendezik meg ugyanis a VIII. Dél-alföldi Katonazenekari Fesztivált.

 

 

 

 

A program részleteiről Kovács István őrnagy, a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar karmestere a Vásárhelyi Híreknek elmondta, idén a szolnoki Légierő Zenekara helyett a Kaposvári Helyőrségi Zenekar érkezik Vásárhelyre.

 

A tavalyi évhez hasonlóan részt vesz a fesztiválon a Debrecen Helyőrségi Zenekar, amely egyébként most ünnepelte 60 éves fennállását. Az augusztus 23-án tartott  nagy ünnepi koncertre a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar is kapott meghívást, és mint megtudtuk, a debreceni fellépésük repertoárjának nagy része csendül fel szeptember 21-én Vásárhelyen a Kossuth téren. A katonaindulók és komolyzenei művek mellett a könnyedebb műfajok is szerepet kapnak a délután során. Ismert filmzenéket, könnyűzenei darabokat hallhatnak a nézők, de felcsendül néhány jól ismert dallam Hofi Géza örök slágereiből is.

A program látványos bevonulással indul a program 16 órától.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Miss Alpok Adria megyei győztese

Miss Alpok Adria megyei győztese

Tavaly és tavalyelőtt is volt, idén nem nem volt vásárhelyi a Csongrád megyei döntőn. Két éve vásárhelyi lány lett az országos negyedik és közönségdíjas.
Előttük a világ

Előttük a világ

A kiutazó corvinosok olyan tapasztalatokkal felvértezve érkeznek haza - már amelyikük hazajön egyáltalán -  amivel a vendéglátás minőségét javítjhatják.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...