MozaikFüstbe megy az egészség

2016. május 30., hétfő
 
Füstbe megy az egészség

Világszerte több mint egy milliárd ember fújja nap, mint nap a füstöt. E káros szenvedély jelenleg több mint 3 millió ember halálát okozza évente. Korunk pestisének tartott dohányzás okozta mérhetetlen pusztítás tovább fogja szedni áldozatait, amennyiben nem teszünk ellene. Május 31-én volt a Nemdohányzók Világnapja.

 

 

 

 

 
Hazánk a dohányzást tekintve a világranglistán dobogós helyre került. Évente 30 ezer ember veszíti életét a dohányzással összefüggő betegségek következtében. Ez az egy évben előforduló halálesetek mintegy húsz százalékát teszi ki. Magyarországon minden harmadik ember dohányzik, és ezt az arányt évek óta sem tudják visszaszorítani. A fiatalok egyre hamarabb kezdik, minden ötödik 10 éves már elszívta az első cigijét. A 13 évesek között már 50 százalékos az arány, 10 kezdő középiskolásból pedig már 7 cigizett. Sokan a szülőktől látják, és szívják. Minden ötödik gyerek egy doboz cigit szív el passzív dohányosként egy hétvége alatt.

A  káros szenvedély felelős a tüdőrák okozta halálozás 90-95 százalékáért, és az összes halálos rákbetegség 30-35 százalékáért, ugyanakkor az idült gyulladásos légúti betegségek 80-85 százalékáért.  A koszorúér betegségek harmada is a dohányzás számlájára írható. Tíz évvel tovább élhetnének a 40-50 éves dohányosok, ha nem hódolnának káros szenvedélyüknek.

 

Mindenképpen érdemes letenni a cigarettát, hiszen már egy nap elteltével a hirtelen szívhalál kockázata jelentősen csökken, 3 hónap után a tüdő teljesítménye 30 százalékkal javul, 9 hónapot követően a krónikus köhögés megszűnik, 1 év után a szívinfarktus, 5 év után pedig a tüdőrák kockázata a felére csökken.

Egy közelmúltban publikált kutatás megállapította, hogy a dohányzóknak ugyanakkora esélyük van szemük világának elvesztésére, mint a tüdőrák kialakulására. A dohányzás következtében nagyobb eséllyel fejlődik ki időskori makula degeneráció, mely a retina központi részét károsítva az éleslátás elvesztéséhez vezethet. Az időskori makula degeneráció különböző súlyosságú formája 500 ezer embert érint Magyarországon. A diagnosztizált betegség tünetileg kezelhető, lefolyása lassítható, esetleg megállítható. Aki leszokik a cigarettáról, az csökkentheti az időskori makula degeneráció kialakulásának esélyét.

Aggasztó, hogy a köztudatból még hiányzik a dohányzás és a látáskárosodás összefüggésének ismerete. A cigarettáról való leszokás előnyei kézzelfoghatóak. A felmérések kimutatták, hogy a dohányzásról 20 évvel ezelőtt leszokott lakosoknak már csak akkora az esélyük az időskori makula degenerációra, mint nem-dohányzó kortársaiknak. Az időskori makula degeneráció rizikója már 10 év cigaretta-mentesség után csökken. A tanulmányok arra is felhívják a figyelmet, hogy az elszívott cigaretták száma arányban áll az időskori makula degeneráció kialakulásának veszélyével.

 
 
VH-HealthCare
 

Olvassa el ezt is!

Két nagyberuházás pénze a láthatáron

Két nagyberuházás pénze a láthatáron

A hódmezővásárhelyiek életét jelentősen befolyásolja majd az összesen 65 milliárd forintot meghaladó támogatás, vagyis az abból finanszírozott két beruházás.
Megújul négy orvosi rendelő

Megújul négy orvosi rendelő

Négy háziorvosi rendelő felújítását tervezik a Területi Operatív Program finanszírozásával. Az összesen 306 milliós beruházás a jövő év elején kezdődik.
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.