Kultúra, oktatásFotólecke és közös képkészítés a művésszel a tárlat zárásán

2013. július 19., péntek
 
Fotólecke és közös képkészítés a művésszel a tárlat zárásán

Vasárnap zár Eifert János, a hazai fotóművészet egyik legismertebb képviselőjének Ars Poetica - Ötven év fotográfiái című életmű-kiállítása az Alföldi Galériában. Július 21-én délután 4 órától a látogatók elleshetik a művész fotótrükkjeit.

 

 

 

 

A különleges tárlatzáráson Eifert János fotóművész tart "gyorstalpaló" fotótanfolyamának résztvevői megismerhetik egy-egy alkotás készítésének kulisszatitkait, valamint maguk is készíthetnek felvételeket, amelyeket az Alföldi Galéria közösségi oldalán tehetnek közzé.

 

A rögtönzött pályázatra beadott "képírásokat" Eifert János zsűrizi, a legjobban sikerült felvétel készítőjét egy dedikált Képírás - Fotóakadémia kötettel díjazza, mondta Elek András a Vásárhelyi Híreknek.

A Tornyai János Múzeum sajtóreferense azt is elmondta, fényképezőgéppel vagy kamerás mobiltelefonnal érkező vendégek ingyenesen tekinthetik meg a tárlatot és vehetnek részt a finisszázson vasárnap délután az Alföldi Galériában.

 

Eifert János többször is azt nyilatkozta, két határozott iránya van az életének: egyrészt a megörökítés, a fényképezés tárgyilagossága, egyfajta dokumentarista őszinteség, ugyanakkor egy új világ teremtése. A fotóművésznek június közepén nyílt kiállítása szülővárosában, Ars Poetica - Ötven év fotográfiái címmel. Az idén hetvenéves művész mintegy száz fotográfiát felvonultató tárlatán, melyet élete legfontosabb kiállításának nevezett, a tánc, a test, a természet és a kínai Selyemút témaköréből láthatnak, mára már emblematikussá vált Eifert-fotókat az érdeklődők július 21-éig.

 

Olvassa el ezt is!

Kiállítás az egykori hagyatéki vita képeiből

Kiállítás az egykori hagyatéki vita képeiből

Vásárhely leghíresebb szülötte, Tornyai János több mint félszáz, döntően magántulajdonban lévő, regénybe illő sorsú képeiből nyílik emlékkiállítás pénteken. Egy különös történetet olvashat! 
15 éve oldódott meg az 1918 július 16-i tragédia rejtélye

15 éve oldódott meg az 1918 július 16-i tragédia rejtélye

A zárt térben fojtogató puskaporszag és füst miatt kinyitották az ablakokat, a három lány sikoltozva felült a padlón heverő véres testek között.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...