Kultúra, oktatásFőszerepben az Év fája és az Év madara

2014. április 26., szombat
 

Április 25-én pénteken délután idén is megrendezték a Madarak és Fák Napja Természetismereti Vetélkedőt a Klauzál Gábor Általános Iskola Nádor utcai Telephelyén.

 

 

 


A vetélkedő fő témája az Év fája, és az Év madara volt, vagyis a mezei juhar és a túzok köré építették fel 6 általános iskola 13 csapatának versenyfeladatait.

A különböző állomásokat egy 2. osztályos, egy 3. osztályos és egy 4. osztályos tanuló által alakított csapatoknak kellett teljesíteni.

 

Előzetes feladatként minden csapatnak saját jelükkel egy kitűzőt kellett elkészítenie, amit a zsűri is értékelt. Ezt követte a 2 órás verseny, amelyben állomásról állomásra jártak és a jól megoldott feladatokkal megpróbáltak minél több pontot szerezni a menetlevelükbe. A változatosságra sem lehetett panaszuk, hiszen igaz-hamis, keresztrejtvény, digitális táblán történő feladatmegoldás, villámkérdések, titkosírás, kakukktojás, hibás szöveg javítása tarkította a versenyfeladatokat.

Mialatt a zsűri pontozott, a diákokat süteménnyel és üdítővel kínálták.

 

A verseny első három helyezett csapata képviseli Hódmezővásárhelyt a megyei fordulón, amely Algyőn lesz.

 

Eredmények:

 

 

Csapat

Felkészítő pedagógus

  1.   I. helyezés

CSIVIT-CSAPAT

Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola

Terhes Balázs  

Sipos Lili 

Kiss Regina

Rostás Istvánné

  1.  II. helyezés

KÖRNYEZETVÉDŐK

Szent István Általános Iskola

Burai Gréta    

Sirkó Réka     

Gémes Bence 

Vargáné Rózsa Klára

  1. III. helyezés

TERMÉSZETBARÁTOK

Németh László Gimnázium és Általános Iskola

Bán Balázs

Csizmadia Bence

Pelyva Csaba

Ritzl Zoltánné,

Molnár Gézáné,

Szabóné Horváth Anikó

 

Olvassa el ezt is!

Első nap - Esett de senkit sem zavart

Első nap - Esett de senkit sem zavart

A Galériánkban 99 fotón, az idei Állattenyésztési és Mezőgazda Napok első napja egy kicsit másképpen. Fotótudósítás!
Életrevaló élethelyzetek

Életrevaló élethelyzetek

Laskai Nelli és csapata a kötetlen, jó hangulatú, könnyen érthető előadások sorát ezúttal a párválasztás, családi élet, a konfliktuskezelés köré építette. Képekkel!
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.