KözéletFontos ha szép a tehén feneke

2013. július 25., csütörtök
 
Fontos ha szép a tehén feneke

Csodabogaraknak nézték 1995-ben a két olaszt, akik a tenyészbírálat kezdetén babapopsi kendővel törölgették a tehén fenekét. Mára, ezen senki sem csodálkozik, hiszen elég ha csak a kutyaszépségversenyekre gondolunk, ahol egy-egy kutyának néha több a kozmetikuma, mint a gazdájának a fürdőszobájában.

 

 


A szarvasmarhának azért ha annyi kencére nincs is szüksége, de nagyon fontos a csinos megjelenés, a „jólfésültség”. Az Alföldi Állattenyésztési Kiállítás egyik legfőbb attrakciójának, a Holstein szarvasmarha show küllemi bírálat felkészítésének mára már komoly technikája, vagy ha úgy tetszik koreográfiája van. A felkészítést pedig tanfolyamon lehet elsajátítani. Hogy milyen nagy az érdeklődés iránta, jól jellemzi, hogy a Hód-Mezőgazda Zrt. által meghirdetett tanfolyamra túljelentkezés volt.

 

Gulyás Márta a cég titkárságvezetőjének elmondása szerint, az augusztus 5-től kezdődő egyhetes Szarvasmarha show nyíró, és felkészítő tanfolyam legfiatalabb tagja 11 éves, a többség 16 év körüli fiatal, többnyire olyan családokból valók, akiknek szülei otthon is állatokkal foglalkoznak, kis- és közepes gazdálkodók gyermekei. Az állattenyésztésbe beleszületett fiatalok családjukkal együtt rendszeresen járnak az állattenyésztési kiállításra és profi szakemberektől szeretnék elsajátítani a mesterfogásokat. Amire a Hód-Mezőgazda Zrt. kiállítási centrumában tartandó tanfolyamon lehetőség is nyílik, ugyanis  a legjobb hazai show küllemi bíráktól leshetik el a fortélyokat és gyakorolhatnak a Hód-Mezőgazda Zrt. tehenein.

A kiállítás-látogató, nézők nem is tudják, hogy milyen sok, több hónapos munka után kerülnek a kiállításokon felvezetett tehenek a show porondra, milyen sok türelem és szakértelem kell a kézhez szoktatáshoz, a küllemi jegyek még előnyösebb bemutatásához, hogy a felvezetett állat a bírálat idejére hozza a legjobb formáját és még sorolhatnánk. A felvezetők, felkészítők megjelenéséről is a legapróbb részletekig, az írott és íratlan szabályok követéséig mindent elsajátíthatnak az egyhetes tábor résztvevői.

 

A szakmai mellett szabadidős programokkal tarkított táborozás költségeit a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Holstein–fríz Tenyésztők Egyesülete, a Magyartarka Tenyésztők Egyesülete, az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. és természetesen a Hód-Mezőgazda Zrt. vállalta.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Határidők közelednek, nem érdemes megvárni

Határidők közelednek, nem érdemes megvárni

Csongrád megyében eddig az őstermelők és a vállalkozások azonos számban, míg a cégek és az önkéntes tagok az átlag felett jelentkeztek.
Itt az SZTE tanévi menetrendje - szénszünettel

Itt az SZTE tanévi menetrendje - szénszünettel

Nem lesz őszi és tavaszi szünet, viszont idén is lesz szénszünet a Szegedi Tudományegyetem valamennyi karán. Ez idő alatt egyetlen vizsgaidőpont sem lesz. A 2013/14-es tanév fontos időpontjaival!
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.