BulvárFolytatás jövő év június elsején

2022. június 7., kedd
 
Folytatás jövő év június elsején

Soha nem övezte ekkora érdeklődés Magyarország legnagyobb retro fesztiválját, a Deja Vu Fesztivált közel 10 éves története alatt. A pünkösdi hosszú hétvége vasárnap estéjén is ki kellett tenni a megtelt táblát.

 

 

 

 

 

A zárónap délutánját Fresh Andi indította, aki az egykori lánycsapat legénekelhetőbb darabjait hozta el a szegedi közönségnek. A folytatást a Paradisio színezte ki a 90-es évek nyárias hangulatú klubzeneivel, némi italo discos fűszerezésssel, hogy rögtön át is adja a terepet a Deja Vu-re szinte hazajáró Masterboy csapatának, aki Beatrix Delgado-val teleportálták az Újszegedi Partfürdő időutazóit a 90-es évek kellős közepébe.

 

Szintén évek óta hozta a nagyszínpadon a kötelezőt Sterbinszky és a Kozmix, akik idén is egy látványos show-val kápráztatták el a közönséget.

 

Az éjszaka hajrájában Alex Gaudino debütált a Deja Vu family előtt a 2000-es évek legendás zenéivel, megfűszerezve a fiatalabb fesztiválozóknak szánt aktuálisabb darabokkal, majd a nagyszínpad utolsó fellépője, a tavalyi közönségszavazásunk abszolút győztese a Cascada tett egy hatalmas pontot a nagyszínpad háromnapos maratonjára.

 

A Sing Sing Arénában a szegedi éjszaka legújabb időutazós partysorozata a Classic Kids debütált Gabriel B. és Dj Lennard vezényletével, a Tisza DOKK stage-en pedig Dj Nacsa táncoltatta hajnalig a fesztivál fáradhatatlan közönségét.

 

Az időutazás jövőre folytatódik, sőt már a dátum is nyilvános. 2023. június 1-2-3-án minden eddiginél komolyabb Deja Vu Fesztivált ígérnek a szervezők, ugyanis jövőre ünnepli 10. születésnapját Magyarország legnagyobb retro fesztiválja, amelyre az első 10x100 db super early bird bérlet értékesítése el is kezdődött.
 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Pünkösdi emlékezés az egykori hódmezővásárhelyi országzászlóra

Pünkösdi emlékezés az egykori hódmezővásárhelyi országzászlóra

Közel kilenc évtizeddel ezelőtt, Pünkösdkor avatták fel a magyar egység eszméit hirdető országzászló emlékművet Hódmezővásárhelyen, a Kossuth téren.
A babakocsi se zötykölődjön

A babakocsi se zötykölődjön

Idén is felpörgött az önerős járdaépítés Vásárhelyen. 101 ingatlantulajdonos pályázott építőanyagra. Július elején születik döntés a támogatásban részesülőkről.
30 éves a Szeremlei Társaság

30 éves a Szeremlei Társaság

A 2016 októberében tartott jubileumi - tehát 25 éves - hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság az azóta eltelt 5 évben is aktívan munkálkodott.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2022.24.hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2022.24.hét

Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.