Kultúra, oktatásFókuszban a szakképzés - a siker még várat magára

2020. január 6., hétfő
 
Fókuszban a szakképzés - a siker még várat magára

Idén a HSZC két intézményéből 30 tanuló vesz részt a Szakma Kiváló Tanulója és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny elődöntőjén.

 

 

 

 

 

 

 

A Corvin Mátyás, az Eötvös József és a Kalmár Zsigmond Szakgimnázium és Szakközépiskolát, valamint a Cseresnyés Kollégiumot és Szentes, Makó öt intézményét magába tömörítő Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum 112 tanulója kezdte meg január 6-tól az idei Szakma Kiváló Tanulója és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny elődöntőjét.

 

Az elődöntők 3 héten keresztül zajlanak, 41 szakmában összesen 398 tanuló versenyez.  

 

A vásárhelyi szakképzők közül a Hódmezővásárhelyi SZC Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 16 tanulója vesz részt a versenyen: cukrász: 4 fő, eladó: 4 fő, pincér: 4 fő, szakács: 4 fő és vendéglátásszervező: 9 fő.

 

A Hódmezővásárhelyi SZC Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 5 tanulója kezdett az elődöntőknek: ács: 1 fő, villanyszerelő: 1 fő, hegesztő: 2 fő és kőműves: 1 fő.

 

Mint arról írtunk, a vásárhelyi szakképzés versenysikerei csökkentek az elmúlt évekhez képest, mert például tavaly a 37 induló közül csak egy tanuló jutott túl a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny elődöntőjén. Idén 30 tanuló nevezett be a HSZC két intézményéből.

 

A kormány erősen preferálná a szakma tanulását, de az elmúlt évek többféle változása jelzi, hogy nem igazán sikerrel. A változtatásoktól eredményt váró állapot 2010 óta tart, és az önálló oktatási minisztérium megszüntetésével kezdődött, majd elfogadták az új köznevelési törvényt, bekövetkezett az államosítás, a tartalmi szabályozás káosza, amely a szakképzést az elmúlt 10 évben különös erővel sújtotta.

A tavaly novemberben elfogadott törvény radikális változást hoz a pedagógusok helyzetében is, amikor munkavállalót csinál a szakképzésben dolgozó pedagógus közalkalmazottakból. Ez 32 ezer oktatót, pedagógust érint 2020. július 1-től.

 

Mint ismeretes a Tudás- és Innováció-menedzsmentért Felelős Államtitkárság tavaly márciusi közleménye szerint a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum kancellári állását Hegedűs Zoltán kapta.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Megkétszerezték a határvédelemben résztvevők számát

Megkétszerezték a határvédelemben résztvevők számát

A Hódmezővásárhelyi Helyőrség is az egyik laktanya, amely a határvédelemben kiemelt feladatokat lát el.
Báli szezon Vásárhelyen 2020-ban

Báli szezon Vásárhelyen 2020-ban

Öt iskola, valamint az Orvosbál, a Vadászbál, a Huszárbál és a Gazdasági Egyesület rendezvényei adják 2020-ban a megyei jogú város báli szezonját.
Itt a tanév további menetrendje - fontos dátumok

Itt a tanév további menetrendje - fontos dátumok

Most jön a java! Gondolják sok családban, mert itt a második félév, lehet javítani a jegyeken, elérkezik a döntés ideje, merre tovább a 8. illetve az érettségi után.
Vásárhelyi kötődésűek az idei Bessenyei díjasok

Vásárhelyi kötődésűek az idei Bessenyei díjasok

Idén a díjat egyéni kategóriában megosztva, Dratsay Ákos fuvolaművész-zenetanár és Berei Erzsébet zongora-művésztanár kapja.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.