GazdaságFinisben a Rárósi út

2019. október 17., csütörtök
 
Finisben a Rárósi út

Még egy kis kellemetlenség az aszfaltozás miatt. Folyik a munka, mert október utolsó napjáig készen kell lenni a Rárósi út kül- és belterületi szakaszának a Jókai utcától a 47-es elkerülőig. Aztán következik a Ferenc utca. 

 

 

 

 

 


A Délút Kft. nyerte a tendert. A korábban az alvállalkozói és bányászati területeket hangsúlyozó cég az elmúlt évtizedekben részt vett számos jelentős magyarországi útépítésben. A Délút Építő és Bányászati Kft. fővállalkozóként gyakran dolgozik hazánk dél-alföldi útépítésein, infrastrukturális projektjein. Vásárhelyen a tram-train építkezésnél a csatornázási munkákat is a Délút végzi. Most pedig a Rárósi út felújításán dolgoznak.

 

A Vásárhelyi Hírek információi szerint a megújított Rárósi út szélessége belterületen szegélyig 5,8 méter lesz. Valamivel keskenyebb: 5,5 méter lesz külterületen. A rendszeresen arra járók tudják, hogy most valamivel szélesebb lesz, mint volt.

A kapubejárókban és az útkereszteződésekben szélesedett ki 6,7 méteresre. A szegélyen túl mindkét oldalon félméteres padkát alakítanak majd ki, a teljes szélesség tehát végül 6,8 méter lesz, azaz egy méterrel nagyobb az eredetinél.

A felújítás következő jelentős szakasza október 18-19-én, pénteken és szombaton lesz.

Ekkor a Rárósi utat a Vámház utcától a 47-es elkerülő útig teljes szélességében lezárják.

 

A Polgármesteri Hivatal kérése, hogy az autózni kívánó lakók reggel a gépjárműveikkel álljanak ki. Este a beállás biztosított. Napközben azonban az aszfaltozási munkálatok miatt teljes útzár várható. Október 21-én hétfőn pedig a teljes szakaszon, Jókai utcától az elkerülő útig teljes útzár várható. Az előzőekhez hasonlóan a lakók reggel gépjárműveikkel elhagyhatják a területet és este újra visszatérhetnek.

 

A Ferenc utca felújítása is elkezdődik. A Szeremlei utca és Vidra utca közötti szakaszát október 22-től, várhatóan október 31-ig teljes szélességben lezárják.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ismét főszerepben a lepény és a jókedv

Ismét főszerepben a lepény és a jókedv

Kulináris élvezetekkel kombinált jó kis mulatság vár a vásárhelyiekre október 19-én szombaton délután 3-tól. Program.
Elhunyt Dr. Soós László

Elhunyt Dr. Soós László

Magas szintű orvosi tudása, művészi tehetsége és humánus magatartása minden hódmezővásárhelyi lakos számára példaértékű.
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak

Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak

A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát