SportFélezren a Mártélyi holtág túráin

2013. szeptember 8., vasárnap
 
Félezren a Mártélyi holtág túráin

Közel félezer fiatalt és idősebbet mozgatott meg az idei, harmadik Bodnár Bertalan Kerékpáros Teljesítménytúra.

 

 

 

 

 

Ebben a számban benne vannak a kalandtúra résztvevői is, akik úgy döntöttek, hogy a nyárias időben körbejárják a Tisza holtágát.

A túra résztvevői a Bodnár Bertalan Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközponttól indultak és ide is érkeztek. A célba visszatérő 320 versenyzőt (a nevezési díjban foglaltan) meleg ebéden látták vendégül. A rendezők figyelmességét dícséri, hogy a babgulyást háromféle módon kínálták, figyelembe véve a vegetáriánusokat és lisztérzékenyeket.

 

A hatalmas területen zajló versenyt csak még izgalmasabbá tette, az rövid idő alatt megoldott apró technikai probléma: hogy az erdőben rosszkor, rossz irányba eldőlt egy irányjelző tábla. Emiatt néhány kerékpáros a kijelölt útvonaltól akaratlanul is 2 kilométerre eltávolodva, rövid szakmai ismeretekre tehetett szert az erdőben dolgozó favágóktól.    

 

A jó hangulatú, egyébként idén is remek szervezésű versenyt, a Hungarian Flyers Kerékpáros Klub lelkes és fáradhatatlan tagjainak lebonyolításában, már harmadik éve az Önkormányzat, a Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítvány és néhány vállalkozó és magánszemély szponzorálja. Pedig erre a – deklaráltan egészséges életmódot és természetszeretet propagáló – versenyre ráférne egy állandó és biztos mecénás, hiszen híre már tavaly is túljutott a város határán.

 

Eredmények:

 

Futók részletes eredménye ITT!                                  Kerékpárosok részletes eredménye ITT!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A zene komoly a belépő vicc

A zene komoly a belépő vicc

Szeptember 13-án és 14-én nyolcadik alkalommal dübörög Hódmezővásárhelyen a Hódstock Fesztivál és Tehetségkutató mely amatőr bandáknak is bemutatkozási lehetőség.
Risztov Éva a hónap végén kezd

Risztov Éva a hónap végén kezd

Van ugyebár egy olimpiai bajnokunk és vele együtt egy olyan teljesítményünk, ami a csúcsok csúcsa, de a nyílt vízi úszósportnak ennek ellenére még nincs meg idehaza a speciális felkészülési- és versenyrendszere.
Vásárhely sem maradt ki

Vásárhely sem maradt ki

70 hazai oktatási intézmény, köztük a Németh László iskola, valamint szerb, román és észak-ír iskolák is kaptak bombafenyegetést hétfő reggel.
Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

A Vásárhelyen a kulturára különösen fogékonyak jelentős részének véleményével találkozik Márki-Zay Péter polgármester javaslata.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.