GazdaságFekália a Vásárhelyen gyártott samponban

2015. április 14., kedd
 
Fekália a Vásárhelyen gyártott samponban

Két gyógynövényes sampon forgalmazását tiltotta be a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, miután egy vizsgálat a szervezetre káros baktériumokat talált bennük.

 

 

 

 

Az egyik egy olasz termék, amelyben halálos vérmérgezést is okozó Pseudomonas aeruginosa kórokozót találtak, a másik egy csalánkivonatos sampon, amelyben az olaszhoz képest enyhébb, szalmonellás fertőzést okozó entero fekália baktériumot találtak. Ez utóbbi sampont Hódmezővásárhelyen gyártják, a Satina Gold KFT. Erzsébeti úti telephelyén.

A gyár egyik névtelenséget kérő szakmai tanácsadója a Vásárhelyi Híreknek elmondta, március 30-án jelezte a  Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság laborja a vizsgálat eredményét, még aznap elkezdték kivonni a forgalomból a sampont. Hozzátette, egy Székesfehérváron szúrópróbaszerűen vásárolt 100 milliliteres csalánkivonatos samponról van szó, pontosan ismerik annak a több ezer flakonnyi sorozatnak gyártási számát.

Ez a sampon teljes egészében természetes alapanyagokból készül Hódmezővásárhelyen. A több alkotórészből álló sampon laborvizsgálata még folyik, hogy kiderüljön, az ürülék melyi komponense szennyezhette be a terméket.

Elképzelhető, hogy a csalánkivonattal lehet gond, amit még tavaly vásároltak egy magyarországi cégtől. „Jelenleg is folyik a vizsgálat, az egyeztetés a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal, korai lenne részletekbe bocsátkozni” - mondta a gyár szakértője a Vásárhelyi Híreknek.

Mint mondta, a samponjukról a sajtóban megjelent hírek pontatlanok, és tendenciózusak, nemcsak a forgalomból kivonás dátumának elírása miatt, hanem amiatt is, amikor azt sugallják, hogy ami olcsó, az nem lehet jó. Ez a samponjuk is EU-regisztrációval rendelkező termékük.

Azonban tudni kell, hogy a Satina Gold KFT. nem igazán költ reklámra, kampányokra, vagyis termékeik árába nem kell ezeket beépíteni. Több terméküket nemcsak a kisebb boltok árulják, hanem például fogkrémjüket az Auchan összes áruházában megtaláljuk.

Az viszont tény, hogy hazai forgalmazású samponban még eddig soha nem fedezték fel fekália nyomait, mondta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Futófesztivál Hódmezővásárhelyen

Futófesztivál Hódmezővásárhelyen

Mind a szervezők, mind pedig a résztvevők máris hagyományteremtő rendezvényként tekintenek a jó hangulatú vasárnapi versenyre. Részletes egyéni és csapat eredményekkel!
Egy nagyon zavaros ügy

Egy nagyon zavaros ügy

Még a vásárhelyi Önkormányzat sem lát teljesen tisztán! Olyan ez, mint amikor csőcsere után zavaros a csapvíz, csakhogy most tulajdonos csere volt.

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...