GazdaságEgy nagyon zavaros ügy

2015. április 10., péntek
 
Egy nagyon zavaros ügy

Még a vásárhelyi Önkormányzat sem lát teljesen tisztán! Olyan ez, mint amikor csőcsere után zavaros a csapvíz, csakhogy most tulajdonos csere volt.

 

 

 

 

Almási István polgármester levelet írt Zsigmondy Zrt. felszámolása után maradt lakossági kintlévőségek beszedéséért felelős Credit Controll Kft.-nek, amelyben felajánlotta, hogy Vásárhelyen ingyenesen irodát biztosítanak, ahol fogadhatják az ügyfeleket, illetve kérte, hogy tekintsenek el a 4000 forint feletti adminisztrációs költségtől - mondta mai sajtótájékoztatóján.

 

Ennek apropója az volt, hogy váratlanul több száz - egyes meg nem erősített értesülések szerint több ezer - vásárhelyi háztartás különböző összegű vízdíj tartozás kiegyenlítéséről kapott felszólító levelet.

Mint az a mai sajtótájékoztatón is kiderült az ügynek több szépséghibája is van: az önkormányzatot meglepte, hogy a felszámolás során a felszámolóbiztos kiadta a - vélt, vagy valós - tartozók listáját egy követeléskezelőnek. Továbbá semmilyen egyeztetés nem történt arról, hogy a lista valós adatokat tartalmaz-e. Ugyanis olyanok is kaptak szép számmal befizetési felszólítást, akik már évekkel ezelőtt rendezték adósságukat.

Ez azért is lehetséges, mert annak idején, több módon is lehetett rendezni a vízdíjat, ami a könyvelésben gondot okozhatott.   

Almási István kijelentette, ellenőrizni, egyeztetni kellett volna az adatokat, mielőtt a követeléskezelőnk átadták a listát, ugyanakkor felháborítónak tartja, hogy levelekkel zaklatják a lakosságot, és nincs kihez forduljanak, mert a budapesti cégnek nincs Vásárhelyen elérhetősége.

Mint elhangzott, a legkülönbözőbb összegekről szóló befizetési felszólítók számlák érkeztek, amelyeket rendre megfejelnek 4445 forint adminisztrációs költséggel, még akkor is, ha a vélt, vagy valós tartozás meg sem közelíti ezt az összeget.

Információink szerint, sok család - jóhiszeműen, illetve jogkövetőként sietve befizette már a követelt összeget miközben lehet, hogy nincs is tartozása. Mások pedig arról panaszkodtak, hogy már nincsenek meg azok a sárga csekkek, amelyekkel bizonyítani tudják, hogy már évekkel ezelőtt rendezték tartozásukat.     

Jogban járatos informátorunk szerint, mivel nem tértivevényes levélben, hanem a sima levélként érkezett a fizetési felszólítás, azt akár figyelmen kívül is lehet hagyni. Jóllehet sokakat megijeszthet az - ilyen leveleknél már szinte megszokott - finom fenyegető hangnem, mely szerint a tartozás rendezésével mentesülhetnek a további nagy költségekkel (bírósági illeték, végrehajtási díj, közjegyzői díj, stb.) járó procedúrák alól.  

 

A témáról ITT is olvashat (Kattintson!)

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Tavaszi zöldhulladék gyűjtés

Tavaszi zöldhulladék gyűjtés

Eddig is ingyen vitték el a zöldhulladékot, ezután is így lesz. Április 8-tól az A.S.A külön járattal szedi össze a zsákokat, nyesedéket. Viszont csúszik a szelektív program.
Vásárhelyen is lesz fix traffipax

Vásárhelyen is lesz fix traffipax

Az eddigi ismeretek szerint Csongrád Megyében öt fix telepítésű kamera lesz, ebből három Szegeden és egy-egy Kisteleken, illetve Hódmezővásárhelyen.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.