SportEzúttal sem nyert a Kosársuli

2013. december 9., hétfő
 
Ezúttal sem nyert a  Kosársuli

Zsinórban harmadszor is kikaptak Drahosék, ezúttal a Salgótarján verte meg a vásárhelyi csapatot. Az első öt mérkőzés megnyerése után nem ez volt az elvárás. Ráadásul az utóbbi évek leggyöngébb salgótarjáni együttese volt az ellenfél, amelyben négy vásárhelyi játékos is szerepelt.

 

A képen Vas Péter

 

A csapatok bemutatásánál meglepődtek a salgótarjániak, hogy Marinkovic továbbra is a nézőtéren ücsörög nagykabátban. Dr. Elek András ugyanis elzavarta felöltözni még az u23-s meccs előtt, miután a szerb vendégjátékosnak nem volt kedve társaival melegíteni. Azok után, hogy 20 percet késett induláskor...

 

Az első négy perc rémálom volt, kimaradt vagy 8 vásárhelyi ziccer. 7-0 után végre Drahos magára talált és tripla/dupla/tripla kombinációjával átvette a Kosársuli a vezetést (7-8). Mindössze egy percig. Ezután a félidőig azonos volt a forgatókönyv: a hazaiaknál Sebők és Gorszki egyszerű kis  kosarakat dobott, miközben a Vásárhely csak szenvedett. Büntetőket és újabb ziccereket hibáztak a vendégek, miközben a hazaiak szedtek vagy tíz támadólepattanót. A rendkívül alacsony színvonalú mérkőzésen még így is csak 5 pont minuszban voltak Utasi Gábor tanítványai.

 

Szünet után fej-fej mellett haladtak a csapatok. A Salgótarjánban nagyon élt az irányító Krasznai, míg a Kosársuli részéről a centerek (Gruda és Varga) feléledtek. 46-43 után azonban leblokkoltak Drahosék, az eladott labdáknak köszönhetően 10 pont fölé nőtt hátrányuk (56-45). Az egyre fáradó és lelassult hazaiak ellen azonban nem tudott pörögni a Vásárhely. Mócsait kipontozták, Rostás Gábor megsérült, Vejinovics eléggé bizonytalan volt, Gruda és Drahos pedig már begyűjtötte negyedik személyi hibáját is. Mindezek ellenére a negyed végén Vas Péter pontjaival sikerült ismét felzárkózni (56-52).

 

Az utolsó játékrészben zónára váltott az EnterHód. Ez bejött, mert az ellenfél csak büntetőkből tudott pontot szerezni, míg a lendületes ellentámadásokból Vas és Czibere rendre betalált. A 36. percben egyenlítettek Drahosék (56-56), majd a vezetést is átvették (57-58). Sajnos ezzel az óriási lélektani előnnyel nem tudott élni a csapat.  Két figyelmetlenség - két tarjáni tripla, ezzel szemben kapkodás és felelőtlen vásárhelyi dobások. A Kosársuli teljesítményét jól jellemzi, hogy az utolsó négy percben mindössze egy kosarat dobott a csapat.

 

Salgótarjáni KSE - EnterHód Vásárhelyi KS 81-70 (16-15, 20-16, 22-21, 23-18)

NB I/B-s férfi mérkőzés, 150 néző

vezette: Gál, Rácz és Bogárdi

Kosársuli: Drahos 17/6, Mócsai 2, VAS 22/12, VARGA D. 9, Gruda 8,

csere - Czibere 10/3, Kukla 2, Vejinovics, Rostás I. 2, Rostás G.

edzők: dr. Elek András és Utasi Gábor

 

dr. Elek András edző: "Sajnos nagyon gyengén játszottunk, így a hazaiak közepes teljesítménnyel is nyerni tudtak ellenünk."

 
 
Forrás: EnterHód Vásárhelyi Kosársuli SE
 

Olvassa el ezt is!

Végleges a Fidesz-KDNP jelöltjeinek névsora

Végleges a Fidesz-KDNP jelöltjeinek névsora

Az új választási rendszerben a korábbi három helyett csak két ágon lehet majd mandátumot szerezni.
Akik a Molotov-koktéltól sem ijednek meg

Akik a Molotov-koktéltól sem ijednek meg

Sajátos tűzkeresztségen, vagyis valódi tűzpróba gyakorlaton esett át a nagyrészt vásárhelyi katonákból álló következő KFOR kontingens.
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját

Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
Hódtói vízpótlás kissé megkésve

Hódtói vízpótlás kissé megkésve

A vízgazdálkodási intézkedési terv a víz elvezetése helyett a helyben tartást, a vizes élőhelyek helyreállítását és a mezőgazdasági vízhasználat átalakítását helyezi előtérbe.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.