Kultúra, oktatásEzernél többen a Múzeumok éjszakáján

2013. június 23., vasárnap
 

Eddig még be nem mutatott, intim hangulatú, erotikától túlfűtött Tornyai műveket állítottak ki a festő nevét viselő hódmezővásárhelyi múzeumban.

 

 

 

 

 

Szénrajzokon, festményeken és "18-as karikás" aktfotókon mutatták be Tornyai János festőművész és modell múzsája, Holzinger Katalin intim viszonyát. A kiállításnak egyik érdekessége volt, hogy a fotókat vélhetően Tornyai és Rudnay barátja, a legendás Plohn József készítette.

 

Az udvaron egy rézkori sírt tártak fel a "régésztanoncok", Bárki spaklit és ecsetet ragadhatott, hogy a Hódmezővásárhely-Kopáncs, Olasz-tanya lelőhely 52. sírjában nyugvó felnőtt nőt és sírmellékleteit feltárja és dokumentálja.

Eifert János egészestés diaporáma bemutatót tartott az Alföldi Galériában,. A hazai fotóművészet egyik legismertebb képviselőjének Ars Poetica - Ötven év fotográfiái címmel egy hete nyílt életmű-kiállítása kilenc teremben, közel száz képen át érezhettük át a fotóművész három mindig visszatérő kedvenc témáját. a táncot, az aktot és a természetet.

 

Az Emlékpontban pedig a nyolcvanas éveket idézték meg: a közgyűjtemény előadóterme kifutóvá változott, ahová a csinos, fiatal modellek a legmenőbb 70-es -80 as évekbeli charlie-s hajdivatját és disco ruháit hozták el.

 

A hat órai kezdést követő hatalmas felhőszakadás és az esti vihar mind a múzeumi kollégákat mind az érdeklődőket megrettentette, de a nehézségek ellenére is méltó módon ünnepelték a különleges nyári éjszakát Hódmezővásárhelyen.

 

A Tornyai János Múzeumban, az Alföldi Galériában és az Emlékpontban több mint ezren jártak este hat és éjjel egy óra között.

 

Olvassa el ezt is!

Magyar hét Fukushimában

Magyar hét Fukushimában

A cunami és atomerőmű-baleset által sújtott régió köszönetet mond Magyarországnak, amiért a katasztrófákat követően Hódmezővásárhely városa fukusimai fiatalokat látott vendégül.
Ennivaló receptjeink - Sárgabarack torta citromos túrókrémmel

Ennivaló receptjeink - Sárgabarack torta citromos túrókrémmel

Hamarosan itt a sárgebarack szezon. Angéla: "Amit most hozok, tök egyszerű, helyettünk készíti el szinte magát, nem sütjük, és igazán könnyű darab egy nehéz ebéd után."
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.