GazdaságEzer milliárd forint a Széchenyi Programiroda segítségével

2018. február 11., vasárnap
 
Ezer milliárd forint a Széchenyi Programiroda segítségével

Rekordévet zárt a legnagyobb állami tanácsadócég: az uniós pályázati kiírások felpörgése miatt egymásnak adták a kilincset a Széchenyi Programiroda ügyfelei 2017-ben.

 

 

 

 

 

 

A társaság tavaly 350 tájékoztató rendezvényt tartott az uniós támogatási lehetőségekről, és 43 ezer pályázóval vagy a pályázatok iránt érdeklődővel lépett kapcsolatba. A Programiroda közreműködésével elnyert és szerződött uniós pályázatok száma meghaladta a 6.000-et. A társaság szakértői mintegy 9.400 projekt megvalósításában adtak segítséget.

 

Schultz Gábor, a Széchenyi Programiroda ügyvezetője a Vásárhelyi Híreket arról tájékoztatta, hogy közszolgáltatóként összességében mintegy ezer milliárd forint fejlesztési forrás magyar gazdaságba történő eljuttatásában működött közre a társaság 2017-ben.

 

A Széchenyi Programiroda 61 ügyfélszolgálati ponton, így például Hódmezővásárhelyen a Szőnyi utcában (az Öregmagtár felújított épületében), tanácsadókkal áll a pályázók és a pályázni vágyók rendelkezésére. A társaság szolgáltatásai (összesen180 munkatársával), a pályázati ötletadástól, a megvalósításon át a projektzárásig szinte minden területre kiterjednek és bárki számára teljesen ingyenesek.

 

Kapcsolódó cikkünk:  (A 2011-es vásárhelyi iroda megnyitóján a Vásárhelyi Hírek is ott volt.)

 

Megnyílt a hódmezővásárhelyi Széchenyi Programiroda

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Taroltak a NICS-HSÚVC úszói a TYR Kupán

Taroltak a NICS-HSÚVC úszói a TYR Kupán

Ez volt a 10. TYR Kupa, amelyen összemérte tudását a hazai úszósport java. Idén a versenyen 29 egyesület több, mint 400 versenyzője vett részt.
Légifelvételek a batidai kastélyról

Légifelvételek a batidai kastélyról

Nemrég elkészült az az ingatlanegyüttes, amelyet Nagyréti Vendégháznak hívnak. Az impozáns vadászkastély, a Hódmezővásárhelyhez tartozó batidai tanyavilág szélén épült. Videó!
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.