SportTaroltak a NICS-HSÚVC úszói a TYR Kupán

2018. február 11., vasárnap
 
Taroltak a NICS-HSÚVC úszói a TYR Kupán

A Szegedi Úszó Egylet Hódmezővásárhelyen rendezte meg a hagyományos kétnapos TYR kupa versenyt. Ez volt a 10. TYR Kupa, amelyen összemérte tudását a hazai úszósport java. Idén a versenyen 29 egyesület több, mint 400 versenyzője vett részt.

 

 

 

 

 

 


A Gyarmati Dezső Sportuszodában rendezett versenyen indulók között ott volt Kapás Boglárka, Kenderesi Tamás, Gyurta Gergely, Borbás Beatrix akik a decemberi EB-n sikerrel képviselték hazánkat. Most egy sikeres 3 hetes Thaiföldi edzőtábor után indultak először versenyen.

A vásárhelyi NICS-HSÚVC sportolói, Bán Sándor vezetőedző tanítványai várakozás felett teljesítettek az első napon azzal, hogy 13 első 5 második és 1 harmadik helyet szereztek.

Szabó Szebasztián 50 pillén megelőzve Kenderesi Tamást győzött 24,43 másodperccel, de elsőként csapott a célba 50 férfi gyorson is 23, 49-el.


Szilágyi Csaba 50 mellen 27,93 mp-el volt a leggyorsabb és a szombati nap legmagasabb LEN pontszámát érte el

A serdülő korú Dohányos Annamária a 200 női mellen 2:41,78-as idővel győzött, megelőzve többek között Kapás Boglárkát.


Szőke Zita is még csak serdülő, de a felnőttek között győzött 200 vegyesen 2:23,22 mp-el és második lett 50 női gyorson 26,74 mp-el.


Matejdesz Máté 200 férfi mellen 0.5 mp-el szorult Gyurta Gergely mögé 200 férfi mellen.

A HSÚVC  a 2004-es évjáratban, az utánpótlás korú versenyzői közül Oláh Norbert 3 számban győzött 50 pille, 50 mell és 200 mellen.

Vörös Dénes a legfiatalabb korosztályban lett kétszer első, és egyszer második helyezett.

 

Szatmári Máté /2007/ két mellúszó számban nem talált legyőzőre.

Oláh Ádám és Földesi Balázs is első helyezettként hozta az első napot hátúszásban, illetve mellúszásban.

 

Tóth Ákos második 200 mellen, és Kiss Lara 3. helyezést ért el 50 gyorson.

 

A TYR Kupa második napján folytatódott a NICS-HSÚVC sportolóinak bátor versenyzése:

 

A második nap termése 14 arany-, 5 ezüst- és 1 bronzérem.

 

A felnőtt mezőnyben a serdülő korú Szőke Zita 100 pillén 1:02,94 mp arany, 100 gyors 58,009 ezüst,

 

Dohányos Annamária 100 mellen 1:14,53 mp arany , 100 hát ezüst,

 

Matejdesz Máté 200 férfi mell 1:08.08 mp arany,

 

Márki Zalán 100 férfi hát 1:02,42 arany,

 

Zaka Maja 100 mell ezüst 1:15,67 mp.

 

Hajagos Adriel 100 ferfi pillén bronz 59,22 mp-el.

 

Az utánpótlás körű versenyzők szintén alaposan kitettek magukért:

 

Zubelic Anja/2004/ 100 mell 1:16,57 aranyérmes.

 

Oláh Norbert /2004/100 mell 1:10,33 és 100 gyors aranyérmes.

 

A Vörös testvérek /Nándi és Dini (2009 és 2010-es születésűek) 6 aranyerémmel gazdagodtak.

 

Szatmári Máté /2007/100 mell arany- és 400 gyors ezüstérem.

 

Földesi Balázs /2010/ 100 mellen ezüstérmes.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Légifelvételek a batidai kastélyról

Légifelvételek a batidai kastélyról

Nemrég elkészült az az ingatlanegyüttes, amelyet Nagyréti Vendégháznak hívnak. Az impozáns vadászkastély, a Hódmezővásárhelyhez tartozó batidai tanyavilág szélén épült. Videó!
Egyet nyertek egyet veszítettek

Egyet nyertek egyet veszítettek

Két felkészülési meccset játszottak február 10-én a vásárhelyi futballisták. A NB III-ra készülő csapat kikapott, a HFC II viszont a visszavágót is megnyerte.
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Gerendáson rendezték meg a VIII. Fehér Kupa és VIII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt.
Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek

Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek

A Nemzeti Választási Bizottság által kiszabott büntetést, amelyet a Kúria is jóváhagyott, most az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.