GazdaságLégifelvételek a batidai kastélyról

2018. február 11., vasárnap
 
Légifelvételek a batidai kastélyról

Nemrég elkészült az az ingatlanegyüttes, amelyet Nagyréti Vendégháznak hívnak. Az ízléses, impozáns vadászkastély, a Hódmezővásárhelyhez tartozó batidai tanyavilág szélén épült.

 

 

 

 

 


 

A luxuskastély papíron egyébként először Kulik Jenő hódmezővásárhelyi ügyvédé volt, aki 2015-ben vette meg a területet egy vadásztársaságtól, ő kezdte el építtetni a hatalmas házat

Sajtóforrások szerint később alapított egy céget, amelyben két társtulajdonosa is van, és ide apportálta az ingatlanvagyont. Kulik Jenő még Lázár János polgármesteri időszakában a városházán dolgozott.

Később Kulik Jenő rendszeresen adott jogi tanácsokat Lázár Jánosnak, továbbá a Miniszterelnökség is szerződött vele.

Az is széles körben ismert, hogy Lázár János nagyon szeret vadászni, erről az új honlapjára feltett videó-riportok egyikében is szó van.

 

A Magyar Narancs által kikért földhivatali adatok szerint a vadászkastély egy olyan 3054 négyzetméteres területen fekszik, amit teljes egészében Lázár János édesanyjának 1,8 hektáros földje vesz körbe. A miniszter édesanyjához ugyanabban az évben került a föld, amikor Kulik Jenő megvette a vadászkastély területét. Az épületek környezetében további két olyan földrészlet van, amely Lázár édesanyjáé; ezek 2015-ben és 2016-ban kerültek a nevére. Lázár Jánosnak is van olyan földbirtoka, amely majdnem szomszédos a kastéllyal, mi több, a két fia nevén is van ott egy földrészlet. Ezek összesen 40,45 hektárt tesznek ki.

 

A Youtube-ra most felkerült egy videó, amely légifelvételen mutatja be a kastélyt:

 

Olvassa el ezt is!

Egyik cél a tulajdonosi középosztály erősítése

Egyik cél a tulajdonosi középosztály erősítése

Lázár János: A magyar nemzeti szuverenitás tartópillére az agrárium, az ágazat szempontjából azonban döntő jelentősége van az élelmiszer-kereskedelemnek.
Egyet nyertek egyet veszítettek

Egyet nyertek egyet veszítettek

Két felkészülési meccset játszottak február 10-én a vásárhelyi futballisták. A NB III-ra készülő csapat kikapott, a HFC II viszont a visszavágót is megnyerte.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Az agrárium ünnepe

Az agrárium ünnepe

Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.