MozaikEzek a legolvasottabb könyvek idén télen Magyarországon

2014. január 14., kedd
 
Ezek a legolvasottabb könyvek idén télen Magyarországon

Az év utolsó hónapja nem hozott sok meglepetést a Bookline sikerlistáján a novemberhez képest: Dan Brown Infernója decemberben is az olvasók első számú kedvence volt.

 

 

 

Frei Tamás 2015 című regényét is szép számban tették a karácsonyfa alá, így a szerző trilógiájának befejező epizódja megtartotta második helyét, míg Nyáry Krisztián irodalmi szerelmeskönyvének 2. része a dobogó 3. fokán ünnepelhette az újévet.


2014 első napján három olyan sikerkönyv örülhetett a dobogós helyezésnek, amely már novemberben is bizonyította, hogy érdemes rá odafigyelni. Dan Brown Infernója és Frei Tamás 2015 című regénye már jó ideje az olvasók kedvence, de a 3. helyezett Nyáry-könyv, az Így szerettek ők 2 is hasonlóan népszerű volt az év utolsó heteiben. Ebben talán az is közrejátszott, hogy rengetegen döntöttek úgy, biztosra mennek karácsonykor, és a legjobbak közül választanak ajándékot a fa alá.

Az év egyik utolsó nagy meglepetéseként robbant be a TOP 50-be Kálmán Olga Egyenes beszéd című könyve, amelyben az ismert televíziós újságíró osztja meg tapasztalatait az olvasóval. "Mit látok, mit tudok, mit mondanak a politikusok adás előtt, után, vannak-e kérések, alkuk? Hosszú lenne leírni a húsz év felém érkezett kérdéseit. De akkor most tessék, itt vannak a lapok, szétterítve, Önök előtt" - írja a szerző könyvéről. Szókimondó írásokban a mezőny fennmaradó részében sincs hiány: az önmagunkkal való szembenézésére szakadatlanul buzdító Csernus Imre kötete, A kiút ezúttal a 7. helyig menetelt, Vekerdy Tamás könyve, a Jól szeretni - Tudod-e, hogy milyen a gyereked? (5.) pedig a gyereknevelés kényes kérdéseiben segít eligazodni. Férfiélet, női sors címmel Müller Péter a férfiak és a nők egymáshoz, önmagukhoz és a társadalomhoz való viszonyáról mesél: "A férfinak vissza kell találnia elárult, magas szellemi valójához és alázatához. Ehhez az önös énjének össze kell törnie, darabokra. A nőnek pedig meg kell találnia önmagát és a méltóságát, amit még keresni sem engedélyeztek neki, soha."

Ha pedig magabiztosságról és önmagunk megtalálásáról van szó, nem hagyhatjuk ki a tolószékben élő, izomsorvadással született Hozleiter Fanny Mosolyka könyvét (18.) sem, amely egy igazán különleges, életvidám lány nem mindennapi akaraterejének titkát osztja meg velünk. Az elmúlt év egyik legjobban várt regénye Khaled Hosseini újdonsága, a 10. helyen landolt A hegyek is visszhangozzák, amelyet csak 2013 irodalmi szenzációjaként emlegetnek. A 80 országban, 40 millió példányban eladott Papírsárkányok és Ezeregy tündöklő nap szerzőjének új regényét már a megjelenést követő első hetekben világszerte több százezren olvasták.

Persze a kaland, a szerelem, a krimi és a gasztronómia sem hiányozhatott az év utolsó hónapjában, így kapott helyett a legjobbak között például az ismert norvég krimiszerző, Jo Nesbo Police című regénye (16.), Ugron Zsolna Erdélyi menyegzője (43.) vagy éppen Gyurcsány Ferenc rendhagyó szakácskönyve (31.).

 
 
Forrás: bookline
 

Olvassa el ezt is!

Lázár János: nő Magyarország energetikai függetlensége

Lázár János: nő Magyarország energetikai függetlensége

Két új erőműblokkot épít Magyarországon az orosz Roszatom állami atomenergetikai konszern, Ha kész lesz, az ország energiaszükségletének 50 százalékát fedezi.
A Ginkgo Hotel új résztulajdonba került

A Ginkgo Hotel új résztulajdonba került

Mára a régió egyik meghatározó szállodája lett a hódmezővásárhelyi Ginkgo Hotel. Januártól már ezt a rövid nevet használják, mert tavaly év végétől kivált a Best Western láncból.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.