GazdaságEz már valóság, nemcsak álom!

2016. június 5., vasárnap
 
Ez már valóság, nemcsak álom!

Év végén megkezdődhet a hódmezővásárhelyi elkerülő út építése, erősítette meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. A cég beruházásában készülő út építésére május 31-én kiírták közbeszerzési eljárást.

 

 

 

 


Mint arról a Vásárhelyi Hírekben írtunk, a május 18-án megjelent Magyar Közlönyben az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program nevesített kiemelt projektjei között, (a tram-train mellett) 22,13 milliárd forint van a 47. sz. főút Hódmezővásárhelyt elkerülő szakasz - 2×1 sávos országos főút- megvalósítására.

 

A Hódmezővásárhelyet északról új nyomvonalon elkerülő, 2×1 sávos kialakítású főúton 5 szintbeni, ebből két körforgalmi csomópont lesz, épül egy különszintű csomópont, egy vasút feletti felüljáró és egy kerékpáros aluljáró is, a végcsomópontot  pedig egy vasutat és közutat külön szintben keresztező körhíd jelenti. (Ez utóbbi csomópont terve a cikk alján látható!)

Ha a közbeszerzési eljárás eredményes lesz és a forrás rendelkezésre áll, a kivitelezés év végén elkezdődhet. A beruházást uniós és hazai forrásokból finanszírozzák. 

A 47. sz. másodrendű főút, Debrecent köti össze Szegeddel. A Hódmezővásárhelyt elkerülő 12,7 kilométer hosszú útszakasz az Észak- és Dél-Alföld egyik fontos közúti folyosója fejlesztésének utolsó ütemeként épül meg, így a megyei jogú város 2018 tavaszára mentesül az átmenő forgalom, illetve a káros környezeti hatások alól.

 

Kapcsolódó cikkünk:


Két nagyberuházás pénze a láthatáron

(forrás: UTIBER)

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi összefogás a Tájházért

Vásárhelyi összefogás a Tájházért

Árverést, illetve  jótékonysági folklórestet rendeznek a BFMK-ban. A licitből és a jegyárakból befolyó pénzt a nádtető kijavítására fordítják. Képekkel és árverési listával! 
Rúdtánc és rabosítás

Rúdtánc és rabosítás

A Németh László iskolában a délután kettőig tartott színvonalas és gazdag programokba láthatóan valamennyi korosztály nagy élvezettel vetette bele magát. Sok képpel!
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.