Kultúra, oktatásÉvezredek emlékeit rejti a vásárhelyi puszta földje

2018. november 29., csütörtök
 

Hódmezővásárhely mai területén és annak környékén több mint fél évezreden keresztül, időszámításunk szerint 500-ig jelentős szarmata közösség élt, amelynek emlékeit a huszadik század második harmadában, illetve az ezredfordulótól napjainkig tartó időszakban igyekeztek és igyekeznek feltárni a régészek.

 

 

 

 

 

 

 

Az itt élt népcsoportról és a régészet eredményeiről tartott előadást a Tornyai János Múzeum Korok, kultúrák, lelőhelyek című régészeti előadássorozatában Vörös Gabriella régész, a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének címzetes egyetemi docense.

 

Az előadásra érkezőket köszöntve Miklós Péter, a közgyűjtemény igazgatója bemutatta a múzeum három földszinti termében látható kiállítást, amelyen az intézmény régésze, Csányi Viktor numizmatikai gyűjteményének az örökségvédelem területeit bemutató darabjai láthatók. A tematikus tárlat a hazai régészet értékeire, Európa régészeti örökségére és a nagyvilág archeológiai kincsére fókuszál, művészi kivitelben mutatva be a népek, nemzetek legféltettebb kincseit.

 

A szarmaták leleteinek feltárása 1928 és 1944 között Párducz Mihály és Banner János irányításával kezdődött meg Hódmezővásárhely környékén, s a kilencvenes évek közepén indult újra a mindmáig tartó munka. Vörös Gabriella felhívta a figyelmet, hogy csak az aranyági homokbányában hatszáz sírt találtak meg a szakemberek – Magyarország területén összesen bő másfélezer szarmata sírt ismernek –, s a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének hallgatói a jelentős mennyiségű mezőgazdasági területet átvizsgálva a föld felszínére került cserépdarabok ezreit gyűjtötték össze, amelyek igazolták, hogy hajdan lakott volt az adott terület.

 

A szarmaták magas szinten foglalkoztak a kerámiával, a leletek szerint a terület jó minőségű agyagját nagyon magas hőmérsékleten égették ki, s a termelés a negyedik században már szinte ipari méretekben folyt. A területen találtak az akkor a rómaiak által lakott területről, Pannóniából származó kerámiákat is, ami azért is lehetséges, mert a két nép a germánok ellen szövetségben állt és kereskedtek is egymással.

 

Az előadó kiemelte Bokorné Nagy Katalin, a vásárhelyi múzeum egykori régészének munkásságát, aki 1965 és 1987 között Székkutas-Kápolnadűlő területén tárt fel szarmata sírokat. Jellegzetességük, hogy az észak-déli tájolású temetkezési helyeket árokkal keretezték, s az elhunytakkal eltemették ékszereiket, öveiket és használati tárgyaik egy részét is. Így a régészek itt és a kopáncsi Lelik István tanyájánál végzett ásatáson megtalálhatták a fémből készült fülbevalókat, a fibulákat, azaz a ruhakapcsoló tűket, valamint vaskéseket, római pénzérméket és szerszámokat is.

 

Vörös Gabriella kifejtette: a több évszázad emlékeként annyi szarmata lelet maradt ránk, hogy abból a következő évtizedekben a Tornyai János Múzeum önálló kiállítást is kialakíthat majd.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Szelektív hulladék - Esszéíró pályázat

Szelektív hulladék - Esszéíró pályázat

A ’Dönts helyesen! – Szelektálj! II.’ című projekt keretében esszéíró pályázatot hirdetnek középiskolás tanulók és felsőoktatási hallgatók részére.
Tizennyolc éves a város idei karácsonyfája

Tizennyolc éves a város idei karácsonyfája

Vásárhely idei - közel 10 méteres - karácsonyfáját november 28-án szállították Szikáncsról a Kossuth térre, és a díszítését is elkezdték.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 

És ezt már olvasta?

Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.