BulvárTizennyolc éves a város idei karácsonyfája

2018. november 28., szerda
 
Tizennyolc éves a város idei karácsonyfája

Tavaly a BFMK előtt állították fel – egyes becslések szerint az eddigi legnagyobb - város karácsonyfáját. A Kisfaludy utcában az egyik családi ház kertjében növögetett több évtizeden át.

 

 

 

 

 

 

 

Az idei fa viszont a város határán túlról, de közigazgatási területéről, Szikáncsról érkezett a Kossuth térre.  

- Nagy öröm, hogy a mi fenyőnket választották, de persze egy könnycsepp azért kicsordult a szememből, amikor elkerült innen – mondta a Szikáncson élő Kisalbert Éva. Párjával, Török Lászlóval 2000-ben karácsonyra vették, majd az azt követő tavasszal ültették a házuk mellé az akkor nagyjából 70 centiméter magas, gyökeres fácskát.

 

Mára már akkorára nőtt, hogy súrolta a szomszéd házának tetejét, ezért döntöttek úgy, hogy felajánlják a városnak, legyen ebből Hódmezővásárhely idei karácsonyfája.

 

- Minden évben felhívást teszünk közzé, olyan, szép formájú fenyőfákat adományozhatnak a városnak a lakosok, amelyek már kinőtték a helyüket - részletezte Rárósiné Tapodi Petronella főkertész. - Általában októbertől kezdjük szemügyre venni a növényeket. A külleme is sokat számít, illetve azt is figyelembe kell vennünk, hol helyezkedik el, azaz hozzáférünk-e, meg tudjuk-e oldani a kivételét. Kisebb fákat is fel szoktak ajánlani, azokat például a gyermekkarácsony alkalmából, vagy a művelődési központban helyezzük el.

 

Vásárhely - közel 10 méteres - karácsonyfáját november 28-án szállították Szikáncsról a Kossuth térre, és a díszítését is elkezdték.

 

Olvassa el ezt is!

Jónás és a cet a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen

Jónás és a cet a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen

Kulcsár Írisz szobrászművész kiállításának főszereplői hazai tájak panorámái.
Szelektív hulladék - Esszéíró pályázat

Szelektív hulladék - Esszéíró pályázat

A ’Dönts helyesen! – Szelektálj! II.’ című projekt keretében esszéíró pályázatot hirdetnek középiskolás tanulók és felsőoktatási hallgatók részére.
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.