Kultúra, oktatásÉvente emelkedik a ponthatár

2013. január 4., péntek
 
Évente emelkedik a ponthatár

Minimum 240 pontot kell elérniük a felvételizőknek a felsőoktatásba való bejutáshoz, a jövőben ez a szám azonban évente 20 ponttal emelkedni fog - jelentette be Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár.

 

 

 


A helyettes államtitkár a legfontosabb változásokkal kapcsolatban emlékeztetett, hogy született egy új felvételi eljárást szabályozó kormányrendelet, valamint a kormány módosította a Nemzeti felsőoktatásról szóló törvényt.
Többek között eltörölték a korábbi keretszámrendszert, aminek célja többek között az volt, hogy az állam rögzítette: maximum mennyi hallgató tanulmányait és milyen képzési területen képes finanszírozni. Mint mondta, egy felülről nyitott létszámú felsőoktatás veheti kezdetét, ahol a minőség lesz a meghatározó.

A minőség biztosítása érdekében az illetékes miniszter kapott egy olyan jogosítványt, hogy minőségi problémák esetén bizonyos szakok indítását felfüggesztheti, de ilyen joggal eddig nem élt a tárcavezető.
A pontszámításról szólva Maruzsa Zoltán közölte, a jövőben nagyobb szerepe lesz a minimális ponthatárnak. Ebben a felvételi eljárásban 240 pont a minimum, ami Maruzsa Zoltán szerint a következő években emelkedni fog. A felvételi rendelet ugyanis rögzíti, hogy a következő három évben 20-20 ponttal többet kell majd elérni a bejutáshoz.

A felsőfokú szakképzéseket váltó felsőoktatási szakképzések esetében is lesz egy alsó határ, itt azonban valamivel kevesebb, csupán 200 pontot kell elérniük a jelentkezőknek.

 
 
Forrás: edupress
 

Olvassa el ezt is!

Hódtói vízpótlás kissé megkésve

Hódtói vízpótlás kissé megkésve

A vízgazdálkodási intézkedési terv a víz elvezetése helyett a helyben tartást, a vizes élőhelyek helyreállítását és a mezőgazdasági vízhasználat átalakítását helyezi előtérbe.
Márky-Zay Péter Brüsszelben

Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.