SportÉrtékes íjász győzelem

2015. szeptember 15., kedd
 
Értékes íjász győzelem

Nagyszerű vásárhelyi sikerrel fejeződött be, a Magyar Íjász Szövetség Dél-alföld Régió Versenysorozata. Az ötfordulós bajnokság döntője szeptember 13-án Kiskunfélegyházán volt.

 

 

 

 

 

A félegyházi Parkerdőben az ország minden pontjáról érkezett180 versenyző feszítette meg íjának idegét. Többek között Szekszárd, Eger, Szeged, Békés, Orosháza íjászai mellett a sorozatversenyen Hódmezővásárhelyt két versenyző képviselte: Nagyhegyesi Ilona és Kovács Gábor.

 

Mint arról a Vásárhelyi Hírekben korábban beszámoltunk, Nagyhegyesi Ilona az öt fordulóból kettőt a dobogó legfelső fokán, illetve egy fordulót második, egyet pedig harmadik helyén fejezte be.

A Dél-alföld Régió Versenysorozatnak lényege a pontgyűjtés, vagyis az öt verseny során minél több pontot kellett összegyűjteni.

A versenysorozat döntőjén Nagyhegyesi Ilona előnye, illetve nyerési lehetősége egy váratlan nehézség miatt mégis veszélybe került. Erről a Vásárhelyi Hírek munkatársának a szombati Susán-Hódtó Retro Napon az íjászati bemutatóján beszélt. Mint mondta, versenyíja gyakorlás közben aznap tönkrement. Az íjásztársak viszont azonnal felajánlottak kölcsönbe egy íjat. Bár nem a megszokott íjával versenyzett, de a 154 pontos előnyét sikerült megtartania, így Nagyhegyesi Ilona a dobogó legfelső fokán fejezte be a Régió Versenysorozatot.

 

Kovács Gábor a versenysorozat alatt tartotta a negyedik helyet amit a döntőn is megőrzött.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kisbabája sírására ébredt fel a kómából

Kisbabája sírására ébredt fel a kómából

A szülés után az orvosok mindent megpróbáltak, amit csak lehetett, de számoltak azzal, hogy elveszítik az anyát. És akkor jött a zseniális ötlet!
Jó reflex, biztos kéz, tucatnyi érmes helyezés

Jó reflex, biztos kéz, tucatnyi érmes helyezés

A 21 éves csanyteleki sportoló tucatnyi hazai verseny dobogós helyezése mellett, több nemzetközi és világversenyen is sikerrel szerepelt.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 34. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.