SportErőlködés nélküli győzelem

2015. november 23., hétfő
 
Erőlködés nélküli győzelem

A vásárhelyi kézilabdás lányok Abonyban léptek pályára vasárnap az NBII Dél-Kelet csoport 9. fordulójában. A két csapat tabellán elfoglalt helyezése alapján számukra csak a győzelem és két pont megszerzése lehetett a cél.

 

 

 

 


A várakozásoknak megfelelően a HLKC az első perctől kezdve dominált a mérkőzésen, határozott védekezésük és hatékony támadójátékuk eredményeként már a tizedik percre tetemes előnybe kerültek (2-8).

Különösebb erőlködés nélkül tovább nőtt a különbség a két csapat között, főként a vásárhelyi csapat szélsői jeleskedtek a gólszerzésben lerohanásokból, a félidei eredmény jól tükrözte az erőviszonyokat (9-20).

A második játékrészben is tovább tartott a lendület, sőt a 37. percben egy 8-0 rohammal végleg eldöntötték a találkozót. Innentől Gaál Adrienn edző folyamatos cserékkel minden játékosnak lehetőséget adott, a meccset szinte a junior sorukkal fejezték be, de a hazaiak így sem tudtak “lőtávolon belülre” kerülni.

 

Abony KC – Hódmezővásárhelyi LKC 23-40 (9-20)

 

HLKC: Kothencz – Sajtos 9, Tószegi 4, Sebők 3, Németh 2, Kónya 5, Sebestény 5, Cs: Balogh (k), Kránitz 4, Földesi, Blaskovics, Klemm 3, Kecskeméti, Szőke 1, Kandó 3, Becsei 1

 

 

Gaál Adrienn edző: “A két pontért utaztunk Abonyba, ennek megfelelően végig nyomás alatt tartottuk a hazaiakat, sikerünk egy percig sem forgott veszélyben. Örülök, hogy minden játékosom, így tehetséges juniorjaink is hozzá tudtak járulni a sikerhez!”

 

Junior mérkőzés:

 

Abony KC – Hódmezővásárhelyi LKC 22-36 (10-18)

 

HLKC: Balogh – Bálint 4, Blaskovics 6, Klemm 7, Földesi 3, Sajtos 2, Becsei 2, Cs: Kalmár (k), Kónya, Kránitz 3, Molnár 1, Mérai 4, Besenyi 1, Balog, Kandó 2, Szöllősi 1

 

Kis Márk edző: “A mérkőzést végig kézben tartottuk, és magabiztosan nyertünk 14 góllal. Mindenki játéklehetőséget kapott, pozitívum, hogy a fiatalok is jól szálltak be a meccsbe.”

 

A következő fordulóban a kilencedik helyen álló Gyomaendrőd csapata látogat a Balogh Imsibe.

 

Olvassa el ezt is!

Félszáz résztvevő a sakk emlékversenyen

Félszáz résztvevő a sakk emlékversenyen

November 21-én Hódmezővásárhelyen a Nyugdíjas Lakópark különtermében rendezték a 24. Ifjú Tóth Antal Sakk Emlékverseny. Eredményekkel és képekkel!
Illegális bevándorlók Románia felől?

Illegális bevándorlók Románia felől?

Lázár János: A szerb-magyar határtól a Marossal párhuzamosan már elkezdődött az előkészítő munka. Meg fogjuk védeni Makó térségét az illegális bevándorlóktól.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.