Kultúra, oktatásÉrettségi 2011 – érdekes adatok

2011. május 2., hétfő
 
Érettségi 2011 – érdekes adatok

Az összes vizsgázó több mint 64 százaléka, 92.200 középiskolás diák tesz rendes érettségit. A héten még matematikából, történelemből, angolból és németből maturálnak.

 

 

 

 

Az idei érettségi vizsgaidőszak június 28-áig tart, amikor az utolsó szóbeli vizsgákat is befejezik a diákok. A csaknem két hónap alatt 1.187 vizsgahelyszínen 142.556 fő érettségizik. Az első napon a magyar nyelv és irodalom, illetve a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáit írják meg a diákok, előbbit középszinten 1.192 helyszínen 90.275 vizsgázó, emelt szinten 34 helyszínen 1.292 vizsgázó kezdte meg május 2-án, 8 órakor. Utóbbi tárgyból 60 helyszínen 119 vizsgázó tesz érettségi vizsgát középszinten, emelt szintű vizsgát ebből a tárgyból nem lehet tenni. Ezen a héten lesznek még a matematika, a történelem, az angol, a német emelt- és középszintű vizsgák, a jövő hét folyamán pedig nemzetiségi nyelvekből, informatikából, latinból, biológiából és társadalomismeretből, valamint kémiából és földrajzból tehetnek mindkét szinten érettségit a tanulók. Május 17-étől kezdve a fizika, az egyéb idegen nyelvek, a rajz, a média- és mozgóképismeret, a dráma illetve a különböző szakmai tárgyak írásbeli vizsgáit kell teljesíteniük az azokra jelentkező tanulóknak. Ezek a vizsgák május 23-áig, az írásbeli vizsga lezárultáig tartanak. A közép- és emelt szintű írásbeli vizsgák azonos napokon zajlanak, míg a szóbeliket emelt szinten június 2. és 8. között, középszinten pedig június 14. és 28. között rendezik.
A kétszintű érettségi rendszerben ez a 14. vizsgaidőszak. Idén a 485.000 vizsgából körülbelül 31.000 vizsga emelt szintű, 454.000 pedig középszintű vizsga, előbbit 57, utóbbit 192 tárgyból teszik le a jelentkezők. A mostani vizsgaidőszak újdonsága, hogy emelt szintű vizsga csak azokból a vizsgatárgyakból tehető, amelyek a felsőoktatási felvételi eljárás során érettségi pontot adó tárgyként figyelembe vehetők. Így a korábbiakhoz képest jelentősen szűkült az emelt szintű vizsgákon választható tárgyak száma. A lehetőségek és a diákok választásai következtében idén az elmúlt évi vizsgaidőszakhoz képest 32-vel csökkent az emelt szintű vizsgák tárgyainak száma. Középszinten - a már említettek mellett - olyan szakmai tárgyakból is vizsgázhatnak az adott intézményekből jelentkezők, mint például egészségügyi és elektronikus alapismeretek, gépírás és információkezelés, vagy utazás és turizmus. A vizsgázók egyes nem nyelvi tárgyakat is teljesíthetnek idegen nyelven, idén 6.950 érettségiző tesz egyes tantárgyakból angol, német, olasz, román, szlovén, spanyol, francia, szerb, szlovák vagy horvát nyelvű vizsgát.
Az emelt szintű vizsgák száma a tavalyihoz képest négyezerrel nőtt, ez körülbelül 14 százalékos emelkedést jelent, ehhez hozzájárult a több mint 8.100 szintemelő vizsga is, amely az elmúlt évihez képest 33 százalékkal, azaz kétezer vizsgával több. A hét vizsgafajta közül a legnagyobb a rendes érettségik aránya, ez 86 százaléka az összes vizsga számának. Az ismétlő és kiegészítő vizsgák aránya három százalék, az előrehozott vizsgák pedig 8,5 százalékát teszik ki az összes érettséginek. Az elmúlt három év statisztikáit vizsgálva látható, hogy egyre többen használják ki a szintemelő, kiegészítő, pótló, javító, illetve előrehozott vizsga lehetőségét.
A vizsgák egyébként 85 tételbizottság segítségével készültek, és 3723 bizottság közreműködésével zajlanak majd. Az érettségi feladatlapok a vizsgákat követő napon kerülnek fel az OH honlapjára, a hozzájuk tartozó megoldó kulcsokkal együtt. Változás a korábbiakhoz képest, hogy a hivatal 2010 decemberében megszűnt regionális igazgatóságainak feladatait a vizsgák szervezésében az újonnan alakult egyes kormányhivatalok oktatási osztályai látják el.

 
 
Forrás: Oktatási Hivatal
 

Olvassa el ezt is!

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.