Kultúra, oktatásÉrdeméremmel ismerték el Vincze Gábor munkásságát

2020. február 17., hétfő
 
Érdeméremmel ismerték el Vincze Gábor munkásságát
Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán rendezték meg a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság éves konferenciáját, amelyen az Emlékpont történésze, Vincze Gábor átvette a társaság Rendvédelem-történetért Érdemérmét.

 

 

 

 

 

 

Az Emlékpont szakembere négy éve foglalkozik a volt csendőrök második világháború utáni sorsával.

 

Vincze Gábor a tudományos tanácskozáson bemutatta Csendőrsorsok 1945 után az állambiztonsági és népbírósági iratok tükrében című kötetét, amelyben arról is ír, hogy a Magyar Királyi Csendőrséget az ideiglenes kormány 1945. május 10-én politikai okok miatt oszlatta fel. A "volt csendőrségi személyzet" és családtagjaik ettől kezdve másodosztályú állampolgárokká váltak, közülük sokakat internáltak, vagy bebörtönöztek. Az 1960-70-es években még azokat, az akkor már idős volt csendőröket is figyeltette a kádári állambiztonság, akik egyébként semmiféle bűncselekményt nem követtek el 1945 előtt, így semmilyen felelősségre vonás nem sújthatta őket, egyetlen "bűnük" az volt, hogy "híven, becsülettel, vitézül" szolgálták a hazájukat.

 

Vincze Gábor az elmúlt években számos tanulmányban mutatta be egyes volt csendőrök második világháború utáni meghurcolását, illetve a tavaly megjelent kötetében 38 egykori csendőr történetén keresztül ismertette, milyen sors várt a volt csendőrökre a Rákosi- és Kádár-diktatúrákban.

 

A Rendvédelem-történeti Társaság február 14-én – ez a nap volt 1944-ig a csendőrség napja – a történész több éve folyó kutatómunkáját ismerte el az érdemérem átadásával.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Rejtélyes eltűnés kérdőjelekkel

Rejtélyes eltűnés kérdőjelekkel

Egyik nap a 26 éve nő kiment a lakásból, ott hagyta kétéves gyermekét és azóta nem látta senki. Most a rendőrség azt mondja K. Juditot megölték. A volt élettársa ügyét újra tárgyalják.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2020. 29. hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2020. 29. hét

"Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
Az érzelmek széles tárháza BFMK színpadán

Az érzelmek széles tárháza BFMK színpadán

Szerelmes vásárhelyi költők a BFMK-ban. A szerelem ezer arcát villantotta fel a Bessenyei Színkör a Valentin-napi zenés-verses irodalmi estjén.
Ismét halálos baleset történt Szikáncsnál

Ismét halálos baleset történt Szikáncsnál

A Szikáncs és Földeák közötti útszakaszon több súlyos baleset történt az elmúlt években. Ezúttal egy motoros vesztette életét.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.