SportEnterHód győzelem Nagykőrösön

2014. február 3., hétfő
 
EnterHód győzelem Nagykőrösön

A Vásárhelyi Kosársuli felnőtt csapata pénteken újabb sikert ért el. Folytatta  a 2014. évi remeklést, ezúttal idegenben nyertek Cziberéék.

 

 

Képünkön Czibere Zoltán Fotó: Berei Béla ( VH© )

 

 

Az utóbbi mérkőzésein kiválóan helyt állt a Nagykőrös. Elsősorban triplákra épülő játékával a legjobb csapatoknak is méltó ellenfele volt a Lakosa-legénység. Pénteken viszont az első negyedben csak betörésekkel próbálkoztak, eredményesen. A vásárhelyiek nem tudták helyzetbe hozni centereiket, csak Czibere kinti dobásaival próbáltak partiban maradni.

 

A második tízpercben előbb Gruda és Varga közeli kosaraival, majd Vas tempóival kezdett elhúzni a vendégcsapat. Feljavult persze a Kosársuli védekezése is, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy csak egyetlen mezőnykosarat tudtak a hazaiak szerezni. A negyed végén (a még mindig beteg) Szilágyi kiváló irányítása mellett végre 10 pont fölé nőtt a vendégek előnye.

 

Szünet után gyorsan elhúzott a Kosársuli. Czibere és Gruda ponterős játéka szétzúzta a nagykőrösi zónavédekezést. Már a 26. percben 20 pont fölé nőtt a vásárhelyiek előnye (33-54), majd a negyed végére 26 pont lett a különbség.

 

Az utolsó játékrész közepéig felváltva estek a kosarak, és megmaradt a nagy előny (46-72). A folyamatos vásárhelyi cserékkel úgy tűnt, hogy teljesen felőrlődött a hazaiak ereje. Horgos és Kukla tripláival a 35. percben már 34 ponttal vezetett az EntereHód: 46-80. A Nagykőrös azonban nem adta föl. Egy alacsony szerkezetű ötössel egész pályás letámadásba mentek át, amivel teljesen megzavarták Vejinovicsékat. Hibát hibára halmoztak az éppen pályán lévők, és hiába volt a három időkérés is. Öt perc alatt mindössze két Gruda kosár született vásárhelyi részről, míg a hazaiak nemcsak büntetőkből, hanem triplákból is eredményesek voltak. A Kosársuli végül is könnyedén nyert, ezzel megőrizve a rájátszást érő negyedik helyét.

 

Nagykőrösi KSE - EnterHód Vásárhelyi KS 63-84 (18-18, 11-22, 7-22, 27-22)

 

NB I/B-s férfi kosárlabda mérkőzés

Nagykőrös, 50 néző. Vezette: Reisz, Földi, Mintál.

Kosársuli: Vejinovics 2, CZIBERE 25/9, VAS 12/6, Varga 7, GRUDA 13,

csere - KUKLA 7, Mócsai 3, Rostás i. 2, SZILÁGYI 8, Rostás G. 2, Horgos T. 3/3

 

dr. Elek András edző: "Egy egészen jó Nagykőröst győztünk le, viszonylag simán. 30 percig kiválóan védekeztünk, mindössze 36 pontot kaptunk. A végét meg gyorsan felejtsük el..."

 

Olvassa el ezt is!

A természettudomány élménye

A természettudomány élménye

A Németh László Gimnázium, Általános Iskolában február elsején átadott Természettudományos Műhelyben a kísérletezés szükséges eszközök teljes tárháza rendelkezésre áll. Képekkel!
Újabb lendületet vehet a Hódmezővásárhelyi Vívó Centrum építése

Újabb lendületet vehet a Hódmezővásárhelyi Vívó Centrum építése

Csampa Zsolt, a szövetség elnöke elmondta, megvan a pénz amiből nemcsak a központi létesítményekben hajtanak majd végre fejlesztéseket, hanem Hódmezővásárhelyen is.
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.