GazdaságElvettek a gyermekétkeztetésből

2016. január 8., péntek
 
Elvettek a gyermekétkeztetésből

Az MSZP szerint becstelenség és tolvajlás, hogy a kormány csaknem hatmilliárd forintot "lopott vissza" tavaly év végén a gyermekétkeztetésre és családi pótlékra szánt pénzekből.

    

 

 


Bangóné Borbély Ildikó, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista tagja pénteken Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, tavaly év végén jelent meg az a kormányrendelet, amellyel 3,7 milliárd forintot vettek el a gyermekétkeztetéstől.

Hozzátette: ebből az összegből 1,5 milliárd forint ment a monori sportcsarnok építésére, de kapott belőle 2,1 milliárdot Hódmezővásárhely és 20 milliót Alcsútdoboz is.

Az ellenzéki politikus beszámolt arról is, hogy egy másik rendelettel a családi pótlékra fordítható forrásokat "csapolták meg" 2,1 milliárd forinttal. Ebből a pénzből 1,5 milliárd forintot fordíthat a Nemzetgazdasági Minisztérium eszközbeszerzésre, 704 millió forint pedig egyházi rendezvényekre jut - mondta.

Az MSZP-s képviselő szerint maradványpénzek lehetnek a költségvetésben, de a becsület és az emberség azt kívánná, hogy amit a gyerekekre terveztek költeni, azt rájuk is költsék. A kormány rutint csinált a gyermekétkeztetési források megcsapolásából, hiszen 2014 végén is elvett 2,6 milliárd forintot az önkormányzatok gyermekétkeztetési támogatásából - jelentette ki.

Bangóné Borbély Ildikó azt is szóvá tette, hogy a kormány harmadolni fogja a rászoruló gyermekek számát, így a szünidőben 208 ezer gyermek kaphat ingyen enni. Kifejtette: míg évközben a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult 550 ezer gyerek jogosult ingyenes étkezésre, a szünidőben csak a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek. 

 
 
MTI
 

Olvassa el ezt is!

Igazolni kell a végzettséget

Igazolni kell a végzettséget

Elképzelhető, hogy az adatok pótlásáig a dolgozó nem tud majd munkába állni, hiszen a bejelentés nélkül való foglalkoztatás milliós bírsággal járhat.
Büszkeség kiadványba sűrítve

Büszkeség kiadványba sűrítve

Drága papírra nyomott, színes-szagos propagandakiadvány méltatja a közmunkaprogramot, amelyben helyi polgármesterek mesélnek a közmunkáról.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.