Drága papírra nyomott, színes-szagos propagandakiadványban méltatja a Belügyminisztérium a közmunkaprogramot, amelyben helyi polgármesterek mesélik el, hogy mi mindent adott a településüknek a közmunka. Igencsak tanulságos, ami benne van, és még inkább, ami nincs- írja a hvg.hu
A múlt év végén megjelent 140 oldalas, színes, fényes papírra nyomott munka teljes címe: Közfoglalkoztatás Magyarországon 2014-2015, felcím: A közfoglalkoztatás jó gyakorlatai.
Vagyis ide tényleg csak az került be, ami jó.
A felelős kiadó, Dr. Pintér Sándor belügyminiszter, az ő tollából származó írás szerint a közmunka bevezetésének hatására "javult az emberek munkamorálja, egészségi állapota, csökkent az iskolai hiányzások száma, és javult a közbiztonság is". Az ok-okozati összefüggést nem tárja ugyan fel a felelős kiadó, inkább dagad a büszke magyar mell: "Elmondhatjuk, hogy a települések összképe sok tekintetben meghaladja már a nyugat-európai színvonalat is".
Néhány apróságra azért nem tér ki, például, hogy a közmunkás miért nem lehet élvezője az új lakástámogatási rendszernek, vagy hogy a tankötelezettség korhatárának csökkentésével mind több család kiveszi 16 évesen az oktatásból a gyerekét, hogy közmunkás-fizetésével támogassa a családját. Pintér azzal nyugtat, hogy az egész csak addig marad így, amíg a piacgazdaság keretein belül nem érhető el a teljes foglalkoztatottság.
A közmunka tehát átmeneti eszköz, olvashatjuk sokadjára, ám e ponton kénytelen vagyunk elszakadni kicsit e fölöttébb optimista kiadványtól, és összevetni: célt, eredményt és átmeneti jelleget. Ez nyilvánvalóan akkor lenne így, ha valóban át tudna csatornázni tömegeket (2-300 ezer embert) a versenyszférába. Ez azonban eddig nem sikerült neki, erről árulkodnak az MTA kutatásai is: a 2011-12-ben regisztrált 517 ezer közmunkás fele fél évvel később ismét regisztrált munkanélküli lett, 34 százalék közmunkás volt továbbra is, és csak 13 százaléka tudott elhelyezkedni a versenyszférában. És ami még ennél is nagyobb gond: ez az arány 2015 novemberére sem nőtt nagyobbra – ilyen jellegű számvetés persze hiányzik a kiadványból.
Hoffmann Imre, a közmunkáért felelős helyettes államtitkár sem szerénykedik, úgy véli, a közfoglalkoztatás „foglalkoztatás bővítés (sic!), állami munkahelyteremtés, vidékfejlesztés, településfejlesztés is egyben”, a közfoglalkoztatottak „önbecsülése növekszik (...) a munkaerő-piaci képzéseken, tréningeken megszerzett ismeretek birtokában a közfoglalkoztatottaknak nagyobb az esélyük a (…) munkaerőpiacra való kilépésnek”. Hogy mennyivel nagyobb, azt ő sem boncolgatja, minek is.
Arról meg, hogy ez a tréning miről szól, egyszer Orbán Viktor értekezett egy parlamenti kérdésre válaszolva: „Azt javasolom önnek, hogy ha tudni akarja, milyen a magyar valóság, akkor menjen el egy ilyen téli képzési programra, és nézze meg, hogy mire tanítjuk ott az embereket: írni, olvasni és alapvető civilizációs funkciókra.” Három év alatt egyébként a közfoglalkoztatás képzési programjaiban (Újra tanulok projekt) 183 831 fő tett szert új ismeretekre, ami jó, még ha az alapkészségek fejlesztésére a jövő generációi esetében is jobban kellene ügyelni – a közoktatás keretein belül.
Az első 40 oldal köszöntői és bátorító összefoglalói után következik 100 oldalon maga "az élet". A jó gyakorlatok között felsorolt mezőgazdasági projektek, megújuló energiaforrásokat használó energetikai vagy helyi sajátosságokra épülő vállalkozói programok valóban mintául szolgáló kezdeményezésnek tűnnek. Több település dicsekszik a kiadványban a közfoglalkoztatottak eredményeiről, siekreiről.
Talán nem is annyira meglepően Székkutas közfoglalkoztatásáról is olvashatunk, fényképekkel illusztrálva. Esetünkben Székkutas közmunkásai futballcsapat-pózban ülnek ki a megtermelt burgonyahalmok elé, kezükben a saját készítésű cirokseprűkkel.
