GazdaságElkerülő út egy évvel korábban

2013. október 15., kedd
 
Elkerülő út egy évvel korábban

Hódmezővásárhely belvárosán a Debrecent Szegeddel összekötő 47-es és a Szentes irányába vezető 45-ös úton naponta 5 ezernél több teherjármű halad át jelentős környezetterhelést okozva.

 

 

 

 

Még ebben a hónapban elindul a 47-es számú főút északi elkerülő vásárhelyi szakasz terveinek engedélyeztetése. Nemrég lezajlott egy tervzsűrizés, amelyet még ugyanebben a hónapban követ egy másik is. Ezeken, az építésben érdekelt valamennyi résztvevő értékeli a beérkező pályázatokat. Az engedélyeztetés után kiírják a közbeszerzést és jövő nyáron kezdődhet a beruházás. A kivitelezést az érintett szakasz több pontján kezdik el, a tervek szerint 2016 helyett 2015-ben el is készül.

2012 áprilisában tizenkét igen, két tartózkodás mellett elfogadta az északi elkerülő út nyomvonaltervét a vásárhelyi közgyűlés. A három nyomvonal közül, végül a legrövidebbet, a 13 kilométeres szakasz megépítését támogatták. Ezzel a testület egy több mint másfél évtizede tartó huzavona végére tett pontot. A beruházás előkészítésére az önkormányzat közel 144 millió forint támogatást nyert. Maga az útépítés sem kerül a városnak egy fillérjébe sem, mert a 18 milliárd 85 százalékát az EU, míg a fennmaradó 15 százalékot az állam adja.

2012 augusztusban írtuk, Hódmezővásárhely belvárosán a Debrecent Szegeddel összekötő 47-es és a Szentes irányába vezető 45-ös úton naponta 5 ezernél több teherjármű halad át jelentős környezetterhelést okozva. A Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság (NFK) harminc nagy állami beruházás ügyében hozott döntést és azzal hogy az NFK kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítette a 47-es út építését is, érdemben lerövidül az engedélyezési eljárás, és a 170 millió forintos költségű fejlesztés előkészítése után elkezdődhet az út kivitelezése is. A bizottság döntésével a csomagban szereplő beruházások átlagosan két évvel korábban készülhetnek el.

 

Tehát minden remény megvan arra, hogy a közel 20 milliárd forintos beruházásból a tervezettnél egy évvel korábban elkészül a 13 kilométeres út, amely Orosháza felől, az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. –telepénél jobbra fordul a Rárósi út irányába, majd a 45-ös főutat és a mártélyi utat, valamint a vásárhelyi–szentesi vasútvonalat keresztezve a Bodzási út után, Kopáncsnál tér vissza a 4 sávos 47-esre.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Összeállt az EB-re utazó keret

Összeállt az EB-re utazó keret

A november elsején Belgrádban kezdődő Európa-bajnokságon a hódmezővásárhelyi Hód Fitness Sportegyesületből 14 lány képviseli Magyarországot. Sok képpel!
Október végéig nem számol fel késedelmi kamatot az A.S.A.

Október végéig nem számol fel késedelmi kamatot az A.S.A.

Hétfőn délelőtt több emailt, facebookos csetelést kapott Szerkesztőségünk, amelyben vásárhelyiek arról írtak, az A.S.A. számlák fizetési határideje tarthatatlan.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.