GazdaságElindult a területalapú támogatások kifizetése

2013. október 16., szerda
 
Elindult a területalapú támogatások kifizetése

Ma délelőtt megkezdődött az egységes területalapú támogatás kifizetése, amely Hódmezővásárhelyen és Kistérségében 1700 gazdálkodót érint. Mintegy 50 ezer hektár területre adtak be igényt.

 

 

 

Összesen 170 milliárd forint egységes területalapú támogatás kifizetése kezdődött meg szerdán mintegy 180 ezer gazda számára, akik most a teljes támogatás 50 százalékát kapják meg - közölte Fazekas Sándor sajtótájékoztatón, szerdán Budapesten.

 

A vidékfejlesztési miniszter hozzátette: az egységes területalapú támogatás összege hektáronként mintegy 69 ezer forint, a múlt évi hektáronkénti 61 ezer forinttal szemben. Emlékeztetett: emellett a különleges tejtámogatás 6,7 milliárd forintját 2700 gazda részére fizetik ki, és a cukorrépa kiegészítő támogatás 2 milliárd forintját is átutalják néhány száz gazdának.

Fazekas Sándor a szaktárcánál újságírók előtt indította el az átutalásokat. Megjegyezte: nagy eredménynek tartja, hogy az Európai Bizottságánál sikerült elérni az 50 százalék előleg kifizetését. A második részletet 2014 januárjában fogják átutalni a gazdáknak - mondta a miniszter.

Az MTI kérdésére közölte, az idén az egységes területalapú támogatásnál a visszaosztási ráta 2 százalék, ezért a hektáronkénti 70 400 forint helyett átlagosan 69 ezer forintot kapnak hektáronként a gazdák, lesz ugyanis, aki teljes összeget kapja, míg másoknál a visszaosztást kell alkalmazni az unió pénzügyi fegyelme miatt. A visszaosztási ráta azt jelenti, hogy a támogatásra jogosult bázisterület és az igénylésekben szereplő összes terület hányadosával meg kellett szorozni a maximális hektáronkénti támogatás összegét.

 
 
Forrás: MTI - VH
 

Olvassa el ezt is!

Elkerülő út egy évvel korábban

Elkerülő út egy évvel korábban

Hódmezővásárhely belvárosán a Debrecent Szegeddel összekötő 47-es és a Szentes irányába vezető 45-ös úton naponta 5 ezernél több teherjármű halad át.
Gyógyít a gyógyvíz?

Gyógyít a gyógyvíz?

Kevesen tudják, hogy október 12-e az ízületi betegek és betegségek világnapja. Sokan hisznek a termálvizek jótékony hatásában, nem is alaptalanul.
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...