KözéletElhunyt Erdős Péter festőművész

2024. szeptember 13., péntek
 
Elhunyt Erdős Péter festőművész

2024. szeptember 13-án türelemmel viselt sok szenvedés után örökre megpihent. Hódmezővásárhely saját halottjának tekinti.

 

 

 

 

 

 

 

1938. május 16-án született Hódmezővásárhelyen. Édesapja és édesanyja Képzőművészeti Főiskolát végzett festőművészek voltak, akik a városban tanítottak.

Erdős Péter a Bethlen Gábor Gimnáziumban érettségizett.  Középiskolai éveiben a Füstös Zoltán vezette városi képzőművész kör tagja volt, majd a Szegedi Tanárképző Főiskola földrajz-rajz szakán szerzett diplomát 1960-ban.      

Két évig Mártélyon tanított, ezt követően a hódmezővásárhelyi Szántó Kovács János Általános Iskola tanára volt 1974-ig, azután szabadúszó művészként tevékenykedett tovább. Mártély díszpolgára lett.

 

1968 és 1973 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerzett plusz diplomát, mesterei Veress Sándor László és a Vásárhelyi Iskola egyik legjelentősebb mestere: Patay László voltak. 

 

Kevesen tudják róla, hogy zongora tanulmányaiban művészi fokra jutott, ezért Mártélyon éneket is tanított.  Fiatal korában tornász bajnokságokon nyert aranyérmeket.

Azon kevés vásárhelyi művész egyike volt, aki 1954-ben részt vett a Vásárhelyi Őszi Tárlat megszervezésében, sőt önarcképével már az I.  Vásárhelyi Őszi Tárlaton is szerepelt.  Az Őszi Tárlatnak később is rendszeres szereplője volt.

 

Rendkívül sokoldalú művész volt. Festőként és grafikusként épp úgy ismert volt, mint tervező művészként, de a szobrászat és a kerámia minden ágában biztoskezű alkotó volt. 

 

Elsősorban festőként szerzett hírnevet.  Azon kevesek közé tartozott, aki még a Vásárhelyi Iskola szellemiségét képviselte. Lírai tájképeit egy neves műkritikus Juhász Gyula verseihez hasonlította.  

Rendszeresen szerepelt az ország jelentős képzőművészeti kiállításain.  Sok önálló kiállítása is volt az országban, többek között szülővárosában is. A Mezőgazdasági Múzeum által rendezett „A mezőgazdaság a képzőművészetben” című nagyszabású kiállításon képviselte Hódmezővásárhelyt

A Magyar Nemzeti Galéria több alkotását őrzi.  Képei Angliától Japánig különböző gyűjteményekben megtalálhatók. 

Illusztrátorként is jelentős munkát végzett.  Ő tervezte Mártély és Mindszent települések címerét is. Bronz plaketteket éppúgy készített, mint utcanév táblákat és emléktáblákat. (Bibó Lajos, Péczely Attila, valamint a Bethlen Gábor Gimnázium panteonja arcképcsarnokának több neves személyiségének portréi.). Nagy méretű falképe Fábiánsebestyén házasságkötő termét díszíti. A Városháza 1970-ben leégett toronysisakjának épen maradt vörösréz lemezeiből készítette el Vásárhelyi Testamentum című ,,kapuját", amelyen a város címere és jellegzetes motívumai mellett Hódmezővásárhely jeleseinek portréi láthatók. 

2021-ben Hódmezővásárhely díszpolgára címet kapott Erdős Péter tanár, festő- és szobrászművész életművéért, a városért végzett önzetlen tevékenységéért.

 

Erdős Péternek két – már önálló életét élő – fia van. Gyermekei édesanyja – sok évvel ezelőtt – új kapcsolata miatt Svájcba költözött.

 

2024. szeptember 13-án türelemmel viselt sok szenvedés után örökre megpihent. Hódmezővásárhely saját halottjának tekinti.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Lemondott Nahimi Péter a Tornyai főigazgatója

Lemondott Nahimi Péter a Tornyai főigazgatója

Ideiglenesen Gál Boglárka került a Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központ élére
Amikor már az öntözőcsatornák is lángolnak

Amikor már az öntözőcsatornák is lángolnak

Az intenzív mezőgazdasági művelés következtében a nyári hőhullámok során alacsony a felszín közeli légrétegek páratartalma, így a zivatarok csapadék nélkül robognak át ezen a területen.
Új szolgáltató a városi buszközlekedésben

Új szolgáltató a városi buszközlekedésben

A Balaton Busz látja el Hódmezővásárhely tömegközlekedését szeptember 30-tól. Az óvódások utaztatása is megoldott.
Szakhatóság vizsgálat a vásárhelyi óvodákban

Szakhatóság vizsgálat a vásárhelyi óvodákban

Kimagasló értékelést kaptak a vásárhelyi óvodák az Oktatási Hivataltól. Az eljárás végén 94 és 99 százalék közötti minősítést kaptak.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.