Kultúra, oktatásÉletem lényege a szabadság volt - Fejér Csaba emlékkiállítás

2016. augusztus 16., kedd
 
Életem lényege a szabadság volt - Fejér Csaba emlékkiállítás

Fejér Csaba festőművész munkásságából nyílik emlékkiállítás a Szent István király ünnepéhez kapcsolódó városi programsorozat keretében Hódmezővásárhelyen, augusztus 21-én, vasárnap 11 órakor a Tornyai János Múzeumban.

 

 

 

 

 

A budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett 1959-ben. 1970-ben a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt. 1966-ban Tornyai-plakettel, 1971-ben Szeged város díjával, 1986-ban Csongrád megye alkotói díjával tüntették ki. Hódmezővásárhelyen működött.

1960-tól rendszeresen szerepelt a hódmezővásárhelyi Őszi Tárlatokon és több országos kiállítás-sorozaton.
Csoportos tárlaton szerepelt 1974-ben a Magyar Nemzeti Galériában, 1979-ben a Műcsarnokban. Egyéni kiállítása volt 1967-ben a hódmezővásárhelyi múzeumban, 1968-ban Bécsben, 1972-ben a Műcsarnokban. Művei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galéria, a hódmezővásárhelyi és a békéscsabai múzeum gyűjteményében.

 

Hódmezővásárhely városa az idén 80 éve született Fejér Csaba (1936-2002) munkássága előtt tiszteleg a Tornyai János Múzeumban megrendezésre kerülő kiállítással. A művész iskolai tanulmányait követően, a hatvanas évektől egészen haláláig Hódmezővásárhelyen élt és alkotott. Művei az alföldi tájhoz és az itt élő emberekhez kapcsolódnak. Képeit a szürkék és a barnák különleges színgazdagsága határozza meg, ezeken keresztül dokumentarista módon mutatta be az eltűnő paraszti életformáját.

 

"Amit én átélek, azt át kell, hogy élje a néző is. A természet az a közös, ami összeköti a művészt a nézővel... A természetnél absztraktabb nincs, mert ha egy kőfalon egy részletet bekereteztek, az egy absztrakt kép... A térélmény a legnagyobb, csak nem veszi észre az ember, mert annyira megszokta. Az volt a nagy forradalom a képzőművészetben, amikor feltalálták a teret." –vallotta a művész, akinek a kiállítása szeptember 18-ig látogatható a Tornyai János Múzeumban.

 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyen vendégszerepel az Exit Cirkusz

Vásárhelyen vendégszerepel az Exit Cirkusz

A vásárhelyi tankerület iskoláiban 576 diák kapott ingyen cirkuszjegyet. Beváltható lesz a több, mint 50 állattal, új produkcióval Vásárhelyre érkező Exit Cirkuszba is.
Evett már cigányosat?

Evett már cigányosat?

A két harmincas gyönyörű cigánylány szerint kár belemenni abba, mi is a cigány konyha, a roma gasztronómia. El is mondják miért. Blogjukon meg ott a sok jó recept.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.